Bournemouth 0 - 1 Manchester United

Rendkívül fontos 3 pontot zsebelt be Ten Hag alakulata, a Liverpool pedig otthon botlott a VIlla ellen, egyetlen pontra így a biztos BL indulástól a Vörös Ördögök.


A neonzöld mezben játszó vendégek kissé álmosan kezdtek, de a hazai csapat sem rontott rá ellenfelére, így a mérkőzés első percei eseménytelenül csordogáltak.

 

Majd a 9. percben Eriksen emelte 25 méterről a beinduló Casemiro felé a labdát, amelybe Senesi még bravúrral légstoppal belekapott, de mozdulatát még nagyobb bravúrral múlta felül Casemiro, aki egy akrobatikus ollózó mozdulattal az ötös sarkáról a kapufát is érintve behúzta a lehulló labdát a kapuba! Szépségdíjas találattal szerezték meg a vezetést a Vörös Ördögök! (1-0)

 

A 18 percben Martial és Sancho összejátékát követően érkezett meglepő helyen Wan-Bissaka a 16-oson belül, aki szorongatott helyzetből még lőni tudott, de 3 védő is útját állta a labdának, így a blokkról levágódott.

 

A 21. percben Antony laposan gurította vissza a 2. hullámban érkezőknek, Fernandes okosan lépte át és engedte el a labdát, a mögötte 16-os vonalánál érkező Eriksen azonban ballal fölé bombázott.

 

A 26. percben egy komótos Manchester United kontrát követően Shaw vállalkozott lövésre, de blokkolták a védők.

 

A 27. percben egy hosszú labdát követően Solanki próbálkozott egy veszélyes lövéssel a 16-oson belülről, de De Gea résen volt és kitolta oldalra a bal alsóba tartó labdát.

 

Fél óra telt el éppen a meccsből, amikor Antony és Eriksen kavargattak a szélen, majd fellopakodó Varana próbálta meg Sancho elé tenni a labdát, de Neto zsákmánya lett a játékszer.

 

A 32. percben a jobb szélen tört be a Bournemouth, Brooke egy cselt követően tiszta helyzetből lőhetett, de nem talált kaput. A kipattanó után ismét labdát vesztettek a Vörös Ördögök és csak szabálytalanul tudták megszakítani a játékot, így szabadrúgást végezhetett el előkelő helyről a hazai csapat, azonban a sorfalban elakadt a kísérlet.

 

Ezekben a percekben megélénkünk a hazai csapat, a 34. percben Christie lőtt a 16-oson belülről, de Lindlöf hátáról szögletre pattant a labda.

 

A 37. percben ismét a United támadott, kicsit nyugdíjas tempóban passzolgattak, amelynek végén Martial tekert jóval kapu mellé.

 

A 40. percben Casemiro próbálkozott távolról, de Neto magabiztosan hárította a kísérletét.

 

A 42. percben Christie húzta egy skorpió szerű mozdulattal kapura a labdát, de pont De Gea kezében landolt az amúgy sem túl erős labda.

 

A félidő hajrájában Solanki próbálkozott még egy fejessel, amely kapu fölé szállt.

 

Az első félidőben vezet a Manchester United, illetve Liverpoolban az Aston Villa is, így a félidő állása szerint BL főtáblán Ten Hag csapata.

 

A második félidőt a hazaiak kezdték aktívabban, rögtön Brooks próbálkozott egy bal lábas lövéssel, amelyet De Gea látványos mozdulattal tolt kapu fölé.

 

Szerencsére ez ébresztőt fújt és felpörögtek a vendégek, először Antony harcolt ki egy szabadrúgást egy látványos csel után, majd Martial keveredett igen veszélyes helyre egy indítást követően, de pontatlanul gurított középre és végül nem alakult ki komolyabb helyzet.

 

Az 55. percben ismét a hazaiak előtt adódott lehetőség, eladták a térfél közepén a labdát a United játékosai, Solanke-t ugratták ki a hazaiak, aki éles szögből keresztbe előtte az alapvonal előtt a labdát.

 

Az 56. percben Fernandes és Martial játszottak nagyszerűen össze, de a francia lövésébe belelépett a védő, szöglet. Ez volt a francia utolsó megmozdulása, még a szöglet előtt jön Weghorst.

 

Az 59. percben a hazaiak rosszul hozták ki a labdát, a United visszatámadott, de Antony lövése nagyon gyengére sikerült, sem lövésnek, sem passznak nem volt jó.

 

A 63. percben Eriksen labdaszerzése és Bruno passza után a védőkről Weghorst elé pattant a labda, aki középre bombázott, így Neto védeni tudott. Továbbra sincs meg a holland óriás első gólja a Unitednél.

 

A 65. percben ismét Fernandes próbálkozott, de ez a lövés is szögletre pattant a blokkról.

 

70. perc, Lewis Cook kap sárgát egy brutális, nyújtott lábas becsúszásért, Eriksen szerencsére időben felkapta még a lábát. Még a szabadrúgás előtt cserélnek a vendégek, Sancho le, Garnacho be. Az argentin nem is teketóriázott sokat, a szabadrúgás után elé pattanó labdával a tőle megszokott lendülettel megindult a szél felé és szögletet harcolt ki.

 

A 75. percben Weghorst adott nagyszerű labdát Antonynak, aki begyalogolhatott volna a kapuig, de végül kisodródott, sem passzolni, sem lőni nem tudott első szándékból, szöglet lett a támadás vége. A középre ívelt labda felpattant, magas ívben hullott alá a 16-os vonalára, ahol Fernandes érkezett, gyönyörűen tette kapásból a jobb felső irányába a labdát, de Neto sajnos hárítani tudott.

 

A 84. percben szívinfarktus közelébe kerültek a Manchester United drukkerek, More került hatalmas ziccerbe, de a spanyol hálóőr 1 az 1 elleni helyzetben ismét bravúrosan hárítani tudta a 7-8 méterről érkező lövést az ötös sarkára kimozdulva.

 

A végére Fred és McTominay érkezett stabilizálni a védekezést.

 

A 88. percben Weghorst szerzett ismét labdát, a kontra azonban nem tudott végigmenni, ígéretes lehetőség lett volna, de Fernandes labdát vesztett.

 

4 perc ráadás lesz, a Villa még mindig vezet a másik meccsen.

 

A 92. percben Weghorst ismét remekül készített le egy labdát, McTominay viszont a kapus kezébe emelt. Megvolt a 20. lövése is a Unitednek.

 

A 93. percben egy előreívelt labdát fejelte vissza a védők, Senesi nagyszerű kapáslövést mutatott be, a labda néhány centivel kerülte csak el a kaput a háló tetejét is végigszántva.

 

Az utolsó percben Neto rúgta kézből előre a labdát, a lepattanót ezúttal Casemiro gyűjtötte be, a játékvezető sípja pedig harsant, vége a mérkőzésnek.

 

Nagyon fontos győzelem! A Liverpool egyenlíteni tudott az utolsó percekben a Villa ellen, így matematikailag még nem biztos a Bajnokok Ligája indulás, de egyetlen pontot kell gyűjteni a jövő héten következő 2 hazai mérkőzésen a Chelsea vagy a Fulham ellen. A Newcastle a Leicestert fogadja hétközben és az utolsó fordulóban Londonba látogat a Chelseahez, ha bármelyik meccsen botlik, a United pedig behúzza a 6 pontot, akár bronzéremmel is zárulhat Erik Ten Hag első szezonja!

 

 

Premier League, 37. forduló
AFC Bournemouth 0 - 1 Manchester United
Vitality Stadium, Dean Court

 

Vezette: Chris Kavanagh

VAR: Craig Pawson

 

Bournemouth: Neto – Zabarnyi, Senesi, Kelly – Smith (Vina), Cook, Lema, Anthony – Brooks (Moore), Christie (Outtara) - Solanke
Nem használt cserék: Travers, Stephens, Mepham, Stacey, Sadi, Adjei

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Varane, Shaw - Casemiro, Eriksen (McTominay) - Antony (Fred), Fernandes, Sancho (Garnacho) - Martial (Weghorst)
Nem használt cserék: Maguire, Malacia, Dalot, Pellistri, Butland


Manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!