Ten Hag: Casemiro folyton meglep minket
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elismerte, hogy a középpályás Casemiro messze felülmúlta az elvárásait, mióta a klubhoz került.
A brazil a Bournemouth elleni, 1-0-s győzelem alkalmával egy remek kapásgólt szerzett, ami a hatodik találata volt, mióta nyáron csatlakozott a Unitedhez.
A kilencedik percben Casemiro egy Cristian Eriksen beadására érkezett, és ezt a labdát a Cseresznyések kapusának, Netonak háttal a feje fölül kapásból vágta a hálóba.
"Folyton meglep minket” - mondta Ten Hag a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
"Ő egy olyan briliáns futballista, aki nagyon jó szervezőként, jól helyezkedik, sok labdát és párharcok megnyer, harcol, a csapat összetartó motorjaként ismerünk, de a labdabirtoklásban a passzai, a leosztásai, de a befejezése is kiválóak. Egyszerűen nagyszerű futballista.”
A főnök hozzátette: "Amire sokat készülünk, azok a mozgások, amikor a támadó harmadban vagyunk, és a mozgásoknak természetesen az első sorból kell jönniük, majd a második sorból közvetlenül mögötte, de akár a harmadik vonalból is, a hátvédekkel és Casemiroval."
"A bemozgás nagyszerű, Christian Eriksen átadása szerintem nagyszerű, a befejezés pedig zseniális."
Arra a kérdésre, hogy Casemiro felülmúlta-e az elvárásokat, Ten Hag azt mondta: "Abszolút, messze."

"Az egyik dolog, ami az elemzésünkből kiderült, hogy hiányzott egy játékos a középpályáról. Egy stratéga, és kerestük a stratégát - nem volt könnyű, mert nem sokan vannak ebben a profilban, akik megfelelnek a Manchester United színvonalának, így örülünk, hogy megtaláltuk őt."
"A hozzájárulása hatalmas, és azt hiszem, még nekünk is hiányzik, amikor nyolc-kilenc meccsre fel van függesztve. A szezon elején nem is volt ott, nagyon sok meccsen nem is volt ott, de úgy gondolom, amikor a középpályán játszattuk őt, akkor jó volt az egyensúly. Sok győzelmet arattunk ezzel a középpályával."
A főnök elismerte, hogy nincs tisztában azzal, mi történik Liverpoolban a négy közé jutásért folytatott versenyfutás tekintetében, fenntartva, hogy a helyzet továbbra is a United kezében van.
"Már hetek óta mondom, hogy nem az ellenfeleinkről van szó" - mondta. "Mi vagyunk előrébb, csak rajtunk múlik. Minden a kezünkben van, nem kell hátranéznünk."
"Nekünk kell a teljesítményünket nyújtanunk, amikor ezt tesszük - semmi közünk más csapatokhoz. Nekünk az aznapi ellenféllel van dolgunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló