Beharangozó: Manchester United - Chelsea

A 32. fordulóban elmaradt, Chelsea elleni bajnokijukat fogják pótolni a Vörös Ördögök csütörtök este az Old Traffordon.


A szezon végére kifulladni látszó United rangadóra készül csütörtök este, az ellenfél pedig az ismét Frank Lampard vezette Chelsea lesz, akiknél a tulajdonosváltás óta nagyobb káosz uralkodik látszólag, mint az angol rekordbajnoknál az elmúlt 10 esztendőben. Az ő filmjükben Potter nem lett nagy varázsló, elzavarták "Roxfortból" és az újonnan és ismét kinevezett klublegenda Lampard sem váltotta meg a világot, bár valószínűleg nem is ez volt a feladata.

 

Lampard április 8-án, a Wolves ellen debütált a Kékeknél újra és egyből vereséggel kezdett, ezzel a találkozóval együtt pedig minden sorozatot figyelembe véve 9 mérkőzésen irányította eddig a fővárosi csapatot, ezek közül csupán 1-et tudtak megnyerni, 1-et pedig döntetlenre hozni, jelen pillanatban pedig a tabella 12. helyén tanyáznak.

 

Sajnos a Unitedről sem állítható, hogy csúcsformában van a csapat, így a szezon végére igencsak érződött a fáradtság és a koncentráció hiánya, de így is sikerült megnyerni a legutóbbi két bajnokit Tan Hagéknak és kis híján hétvégén még a biztos TOP 4 is meglehetett volna, de sajnos a Liverpool egyenlíteni tudott a Villa ellen, így ez még kicsit, de lehet csak holnap estig várat magára. A holland menedzser fiainak ugyanis csupán egyetlen pontot kell szerezniük két Premier League találkozón ahhoz, hogy Kloppéknak ne legyen esélye beérni őket az utolsó fordulóban. Viszont arra is van még sansz, hogy a 3. helyet megcsípjék, hiszen a Szarkák nagy meglepetésre nem bírtak a kiesés elől még menekülő Leicester csapatával és döntetlent játszottak, az előnyük pedig így 1 pont az utolsó fordulóban pedig a Chelsea-hez látogatnak majd, akik ha nincsenek is jó formában, biztos, hazai pályán nem fognak feltett kézzel pályára lépni ellenük.

 

A dobogó legalsó fokához azonban nem ártana nyerni holnap este a Kékek ellen, ám ez a rangadó már évek óta nem hozta egyik fél győzelmét sem. Legutóbbi 5 találkozójuk egyaránt döntetlennel ért véget és a legizmosabb eredmény is csupán 1-1 volt a legutóbbi 3 bajnoki összecsapásukon. Meglepő lenne most egy gólzáporos mérkőzés, ugyanakkor fontos lenne a győzelem, mert lélektani szempontból is sokat adhat, ha a nehézségek ellenére sikerülne megcsípni a dobogó legalsó fokát az idény végére.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Martinez (lábsérülés), Sabitzer (térdsérülés), Van de Beek (térdsérülés)

 

Chelsea: Badiashile (ágyéksérülés), Bettinelli (sérülés), Broja (térdsérülés), Chilwell (izomsérülés), Cucurella (combsérülés), James (elülső keresztszalag-sérülés), Kante (ágyéksérülés), Mount (medencesérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United a legutóbbi 10 Chelsea elleni bajnokiján veretlen 3 győzelem és 7 döntetlen mellett, a liga történetében azonban még soha nem tudttak zsinórban 11 meccset is lehozni vereség nélkül a Kékek ellen.

 

Csak a Manchester City (8) és a Liverpool (7) tudta többször legyőzni az Old Traffordon a Vörös Ördögöket a Premier League-ben, mint a Chelsea (6), bár a londoniak a legutóbbi 9 látogatásuk során nyeretlenek (6 döntetlen, 3 vereség) a 2013 májusában elért 0-1-es győzelműk óta az Álmok Színházában.

 

A Chelsea gyakrabban ért el döntetlent a United ellen, mint bármely más csapat ellen a PL történetében (26-ot). Legutóbbi 5 bajnoki összecsapásuk ikszre végződött és csak az Aston Villa - West Ham (7), Birmingham - Liverpool (7) és a Brighton - West Ham (6) összecsapásai végződtek zsinórban többször döntetlenre a sorozatban.

 

A Chelsea és a United legutóbbi 5 PL találkája döntetlennel ért véget, a rekordbajnok azonban sorozatban 6 döntetlent még egyetlen ellenfél ellen sem játszott bajnoki összecsapásokon, míg a Kékek rekordja egymás után 8 iksz a West Brom ellen 1921 és 1927 között.

 

A londoniak az elmúlt 5 szezonból 3-ban is elveszítették az utolsó idegenbeli bajnokijukat, a legutóbbit viszont pont megnyerték 0-3-ra a Leeds otthonában.

 

Erik ten Hag csapata a legutóbbi 6 hazai Premier League találkozójának egyikén sem kapott gólt, ehhez hasonlóra pedig legutóbb 2010 márciusában volt példa, amikor is 7 egymás utáni bajnokin sem tudták az ellenfelek bevenni a hálójukat. Minden sorozatot figyelembe véve ebben az idényben 16 meccset tudtak a Vörös Ördögök kapott gól nélkül lehozni hazai közönség előtt, többet pedig legutóbb 2015/16-ban (17-et).

 

A Manchester Unitednek mindössze 1 pontra van szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a Bajnokok Ligája indulását a következő idényre, Erik ten Hag pedig csupán a 3. holland menedzser lenne, aki a legjobb 4 között végez csapatával első Premier League szezonjában. A másik kettő Guus Hiddink (2008/09) és Louis van Gaal (2014/15).

 

Az előző szezon kezdete óta a Chelsea egyetlen olyan meccset sem nyert meg, amelyet olyan csapat ellen játszott, amelyik az adott napon a tabellán előttük állt. Az ilyen PL találkozóikon 4 döntetlen mellett 11 vereségük van, a legutóbbi 4-et pedig zsinórban elveszítették. Csak ebben az idényben 15 találkozójukat bukták el a Premier League-ben és csak az 1993/94-es szezonban veszítettek el többet (17-et).

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

Lejátszott bajnokik: 61 mérkőzés - 17 United győzelem, 26 döntetlen, 18 Chelsea siker

Gólok: United 75, Chelsea 74

Megítélt büntetők: United 5, Chelsea 4

Értékesített büntetők: United 4, Chelsea 4

Kapott gól nélküli találkozók: United 16, Chelsea 19

Sárga lapok: United 137, Chelsea 141

Piros lapok: United 4, Chelsea 6

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: GY, V, V, GY, GY

 

Chelsea: V, V, GY, D, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Chelsea 1-1 (2022.04.28.)

United - Chelsea 0-0 (2020.10.24.)

United - Chelsea 4-0 (2019.08.11.)

United - Chelsea 1-1 (2019.04.28.)

United - Chelsea 2-1 (2018.02.25.)

 

 

A két csapat legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

United: Rashford 16 gól, Fernandes 6 gól, Martial 5 gól, Sancho 5 gól

 

Chelsea: Havertz 7 gól, Sterling 6 gól, Joao Felix 3 gól, Gallagher 3 gól, Mount 3 gól

 

 

Premier League, 32. forduló

Manchester United - Chelsea

Old Trafford, 2023.05.25. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Stuart Attwell

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok: 

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Lindelöf - Shaw - Casemiro - Eriksen - Antony - Fernandes - Garnacho - Rashford

 

Chelsea: Arrizabalaga - Fofana - Silva - Chalobah - Azpilicueta - Fernandez - Loftus-Cheek - Hall - Gallagher - Sterling - Havertz

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Chelsea

Premier League, 32. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!