Csapathírek a Chelsea elleni meccs előtt
Erik ten Hag szerint Marcus Rashford megfelelő erőnléti állapotban van ahhoz, hogy két mérkőzéses kihagyást követően a Chelsea ellen pályára léphessen csütörtökön este az Old Traffordon.
Rashford betegség miatt hiányzott a múlt szombati, Bournemouth ellen 1-0-ra megnyert idegenbeli bajnokiról, míg sérülés miatt az egy héttel korábbi, Wolves elleni 2-0-s hazai sikerről is lemaradt.
A Vörös Ördögök 10-esét fotósok már lencsevégre kapták, amint Carringtonban társaival együtt készül és amennyiben a szerdai gyakorlást is sikeresen teljesíti, úgy nagy eséllyel pályázik arra hogy szezonbeli 33. bajnoki szereplésére is sor kerülhessen.
Marcus, aki korábban öt alkalommal köszönt be a londoni Kékeknek, csak egy gólra van attól, hogy ő legyen az első játékos Robin van Persie (2012/13) óta, aki egy szezonban 30 találatot szerez.
"Úgy tűnik [hogy bevethető lesz], mert bár tegnap újra edzésbe állva eléggé fittnek tűnt, még meg kell várnunk, hogy mi lesz a mai edzésen - hogyan tud regenerálódni és majd ezt követően hozzuk meg a döntéseinket" - kezdte Ten Hag hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

Azzal, hogy Rashford ismét egészséges, Scott McTominay pedig csereként már visszatérhetett a pályára a Vitality Stadiumban, a United erős keretből meríthet egy olyan héten, ahol a cél nem kisebb, mint a következő szezonbeli Bajnokok Ligája szereplés bebiztosítása.
A manchesterieknek csak egyetlen pontra van szükségük a Chelsea és a Fulham ellen hátralévő mérkőzéseken ahhoz, hogy a top 4-ben végezzenek, két fővárosiak felett aratott győzelemmel pedig biztosan bronzérmesként zárnák a szezont, miután a Newcastle hétfőn gólnélküli döntetlent játszott a Leicester City-vel.
Az egyedüli hiányzók mind hosszabb távon nem bevethetőek, így Marcel Sabitzer, Lisandro Martinez és Donny van de Beek se állhat már a csapat rendelkezésére a szezon végéig.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Chelsea
Premier League, 32. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |