Ten Hag üzenete a szurkolóknak
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere szenvedélyes beszédet mondott a szurkolóknak a Fulham elleni 2-1-es győzelmet követően.
A holland mikrofont ragadott, hogy megköszönje mindenkinek a 2022/23-as szezon erőfeszítéseit, mivel a Vörös Ördögök újabb hazai győzelmükkel megszerezték a 3. helyet is a bajnokságban és bizakodva várják a jövő hétvégi City elleni Fa-kupa finálét.
Ten Hag megfogadta, hogy a csapat mindent belead majd a városi rivális legyőzése érdekében, mellyel megszereznék idénybeli második trófeájukat.
"Először is szeretnék köszönetet mondani a játékosaimnak" - mondta. "Úgy gondolom, hogy zseniális szezonjuk volt és ezt köszönöm nekik. Emellett a személyzet is támogatott, úgyhogy köszönettel tartozom a teljes stábnak, akik szintén jó munkát végeztek."
"Másodszor szeretném megköszönni mindannyiótoknak" - mondta a szurkolóknak. "Nagyon erősek voltatok a szezon során, az Old Traffordon és idegenben is. Szeretném megköszönni ezt a szezont, a hozzájárulásotokat, a támogatást, ami nagyszerű volt, köszönet érte."
"Amikor kimondom ezeket a szavakat még hátra van egy meccsünk és biztos vagyok benne, hogy ezek a srácok mindent bele fognak adni, hogy a jövő héten legyőzzék a Manchester City-t. De szükségünk lesz rátok is! Köszönök mindent és úgy gondolom, hogy jó esélyünk van arra, hogy újabb trófeát hozzunk az Old Traffordra."
A menedzser szavaira a lelátókról felharsant a "Ten Hag seregével menetelünk, mindannyian a Wembley-be megyünk" rigmus, mi pedig már alig várjuk a jövő hétvégét, hogy újra halljuk a Vörös Ördögök szurkolóinak hangját Anglia nemzeti stadionjában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló