Ten Hag reakciója a kupadöntő elvesztésére

Erik ten Hag büszke volt arra, ahogy a Manchester United folyamatosan nyomás alatt tartotta városi riválisát az FA-kupa döntőben és mérkőzés utáni nyilatkozatában visszatekintett a csapata számára összességében pozitívan alakult szezonjára is.


Ismét megmutattuk a mentalitásunkat

"Először is, szeretnék gratulálni a City-nek az FA-kupa megnyeréséhez. Mi nagyon versenyképesek voltunk és nagyon jól szervezettek is időnként. Nehéz volt minket legyőzni és nem igazán engedélyeztünk sok tiszta játékhelyzetet a világ jelenlegi legjobb csapatának."

 

"Visszakapaszkodtunk egy gyorsan bekapott gólt követően és talán mi vagyunk az egyetlen olyan csapat a világon, amely képes ilyenre a City ellen. Nehéz, amikor ennyire gyorsan kapsz gólt, de ismét láthatóvá vált, hogy a csapat mentalitása és karaktere mennyire jó. Nyugodtak tudtunk maradni."

 

"Tudom, hogy labdatartás tekintetében lehettünk volna jobbak is. De ez is egyike azon következő lépéseknek, amelyet meg kell tennünk. De nem hiszem, hogy a mai nap az, amikor ezért kritikával kellene minket illetni, mert nagyszerű mérkőzést játszottunk, a hátunk mögött pedig egy remek szezon áll."

 

"Voltak lehetőségeink [Alejandro] Garnacho és [Marcus] Rashford lövései révén, a végén pedig két fejessel is veszélyeztettünk. Tehát meg voltak a lehetőségeink az egyenlítésre. Minden tőlünk telhetőt megtettünk és én nagyon boldog voltam a csapatom teljesítménye láttán."

 

Két könnyen elkerülhető bekapott gól

[A megítélt büntetőről] "Ezek a szabályok - lehet, hogy könnyű síppal befújt ítélet volt, de mi pedig két nagyon könnyen elkerülhető gólt kaptunk. Az egyik egy pontrúgás - a kezdőrúgás - után, a másik pedig egy szabadrugást követően."

 

"Mi együtt nyerünk és együtt is veszítünk, de ennél jobban szervezetteknek kell lennünk. Ez is egyike lesz a mai leckéknek. Csapatként nem végeztük el azokat a feladatokat, amelyeket meg kellett volna tennünk. Ha trófeákat akarsz nyerni, akkor a nagy mérkőzéseken a részleteken rengeteg múlik. Nehéz elfogadni, de így van."

 

Apró különbségek

"Ha figyelembe vesszük, hogy a mai napot megelőzően a City és mi is 42 győzelmet arattunk a szezonban, akkor eldőlt, hogy kinek lesz több. Az viszont elmondható, hogy fantasztikus szezonunk volt. Kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligájába, trófeát nyertünk és játszottunk még egy döntőben, szóval nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével."

 

 

Hajtóanyagként fogjuk ezt a vereséget használni

"Először is, mi mindig tiszteletet mutatunk. Természetesen ez egy motiváció: érezned kell a gyomrodban a fájdalmat és ennek hajtóanyagnak kell lennie. Ott akarunk lenni legközelebb is, mert az én csapatom és a játékosaim megérdelik és élnünk is kell majd a lehetőségeinkkel. Ez a következő lépést, amelyet meg kell tennünk."

 

"Azt mondtam a játékosoknak, hogy nagyon büszke vagyok a csapatra, nem csak ma, de ma arra különösen, ahogyan harcoltak, ahogyan összetartottak és hogy mennyire fegyelmezettek voltak védekezésben. Fantasztikus volt."

 

Következő lépések

"Most le kell zárnunk a szezont. Csendben ki kell értékelnünk a történteket mélységeiben, le kell vonnunk a konklúziókat és akcióba kell lendülnünk. Természetesen a szezon során folyamatosan hozunk döntéseket, veszünk fontolóra dolgokat. Most a szezonnak vége és az a konklúziója, hogy briliáns szezont futottunk."

 

"Nem a nyári szüneten múlik az előrelépésünk vagy hogy milyen játékosok érkeznek; egész szezonban, napról-napra keményen dolgoztunk a csapat fejlődése és az előre lépése érdekében. Nagyon büszke vagyok arra, hogy hova jutottunk el a szezon eleje, a Brentford és a City ellen elszenvedett súlyos vereségek óta. A szezon során volt néhány csúnya vereségünk, mint a City és a Liverpool elleni idegenbeli meccsek. Ma megmutattuk, hogy a City elleni hazai sikerünk viszont nem a véletlen műve volt."

 

"Nekem csak egyetlen tervem van. Hogy fejlesszük ezt a klubot és ezt a csapatot. Harcolni fogok érte és nekem meg vannak az ötleteim erre vonatkozóan. Közöltem a klubbal, hogy mit kell tennük ennek érdkében, de nekem a stábommal és a játékosaimmal együtt kell dolgoznom azért, hogy még jobbak legyünk a következő szezonban."

 

"A megfelelő irányba tartunk, de vannak olyan problémák a játékunkban, amelyeket ki kell küszöbölnünk, ha meg akarjuk tenni a következő lépéseket és trófeákat szeretnénk nyerni." 

 

Ahogy a cikkben is olvasható, a részletek és a szerencse nagyon fontos szerepet játszanak a futballban. Az ilyen léptékű koncentráció és eltökéltség hasonló lehet az online kaszinó játékoknál, ahol a játékosok mindig a lehető legjobb teljesítményre törekszenek. A Kaszinok.Online számos szórakozási online szórakozási lehetőséget kínál, a részletekre való odafigyelés és a szerencse pedig szintén nagyon fontosak az izgalmas játékélmény létrejöttében.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!