ETH: Maguirre szükségünk van, De Gea búcsúmeccset érdemel
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint Harry Maguire annak ellenére is fontos tagja marad a keretnek, hogy már nem tölt be csapatkapitányi tisztséget, míg De Gea számára egy Old Traffordon rendezendő búcsúmérkőzést tartana méltónak.
Ten Hag a hét elején megfosztotta csapatkapitányi pozíciójától Harry Maguire-t, miután első manchesteri kispadon töltött szezonja során csak elvétve számított rá a kezdőcsapatban, amelyet jól példáz, hogy a Premier League-ben csak nyolc alkalommal lehetett a pályán az első perctől kezdve.
A döntést Maguire csalódottan vette tudomásul, amely csak ráerősít a távozásáról szóló pletykákra, de a holland szakember szerint a válogatott középhátvéd továbbra is fontos tagja a Vörös Ördögök keretének.
"Mindenki megértheti és átérezheti, hogy ez egy csalódást keltő dolog egy játékos számára" - kezdte Ten Hag.
"De ez még jól is elsülhet a csapat és Harry számára is."
"Ő egy fontos játékos számunkra és az is marad. Négy belső védőnk van és ez a minimum, amellyel rendelkezünk kell - talán még egy extra emberre van szükségünk. Erre az előző szezonban is láthattunk példát, amikor rengeteg mérkőzést játszottunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy Harry-t a keretünkben tudhajtuk."

12 évnyi szolgálatot követően a manchesteriek egyes számú kapusaként, David de Gea mindenféle különösebb körítés nélkül szerződése lejártával elhagyta az Old Traffordot, miután az új szerződéséről szóló tárgyalások megrekedtek.
Ten Hag szerint a több mint egy évtizedig a klubot szolgáló spanyol portás a jövőben megfelelő búcsút érdemel.
"Elképesztően egyértelmű volt, hogy David milyen nagy szerepet jásztott a klub életében" - tette hozzá.
"De eljöhet az idő minden játékos számára, amikor egy klub változásokat eszközöl, a klub pedig úgy érezte, hogy itt a megfelelő alkalom."
"Ha rajtam múlik, akkor nagy elismerésben fog részesülni a szolgálataiért. 545 mérkőzés, számtalan nagy teljesítmény és hosszú idő után, egészen nagy tetteket hajtott végre."
"Egész hátralévő életére a Man Utd legendája marad és megérdemli, hogy megfelelő módon, tele szurkolóval az Old Traffordon búcsúzhasson el."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Harry Maguire
David De Gea
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló