Ten Hag: Jól haladunk előre
"A Manchester United jó irányba halad és folytatják a felkészülést" - mondta Erik ten Hag.
A menedzser a houstoni NRG Stadionban a Real Madrid elleni 2-0-s vereséget követően értékelte a látottakat, ugyanakkor, de nem kívánt hosszasan foglalkozni a végeredménnnyel.
Erik mind a meccs utáni interjújában, mind a sajtótájékoztatóján pozitívan nyilatkozott arról, hogy játékosai miként alkalmazkodtak a spanyol óriáshoz, illetve, hogy hogyan muzsikálnak az eddigi felkészülési mérkőzések során.
Reakció a vereségre
"Lesérült egy játékosunk (Mainoo), majd gyorsan gólt kaptunk. Ezután azonban azt hiszem visszajöttünk a játékba. Úgy láttam, hogy party-ban voltunk, bár határozottan van még hova fejlődni. Szerintem a presszing még jobb kell legyen és az összképet nézve jobban teljesítettünk az Arsenal ellen. Kompaktabbnak kell lennünk. Nyugodtabban kell játszanunk a labdával. Ennek ellenére voltak helyzeteink, sajnos gólunk viszont nem."
Hasznos tapasztalatok
"Jó volt a találkozó fizikaisága. Ez hasznos. Magas szinten, nagy intenzitással kellett játszani. Két versenyképes csapat és ez az, amire szükség van, hogy felkészüljünk a bajnokságra."
Onana bemutatkozása
"Amikor a Real Madrid ellen játszol, akkor biztos, hogy lesz védenivalód, mert ők nagyon jó csapat kiváló játékosokkal. Összességében azonban elég jól teljesíttettünk, viszont abban a pillanatban, amikor esélyt adtunk nekik a gólszerzésre, ott voltak. Ez mindenki látta, de szerintem jól mutatkozott be."
Hogy megy a beilleszkedés?
"Sok dolgunk van még vele (Onana) és a védelemmel. Látható volt a második gólnál, hogy nem zártunk eléggé és kaptuk is a gólt. A szabályainkat be kell tartanunk és hamarosan be is építjük teljesen ezeket a játékunkba."

Intenzív felkészülési szezon
"Igen, az, de ezt tudtuk előre. Most vagyunk úton 10, vagy 9 napja, nem is tudom. Keményen dolgozunk, intenzíven dolgozunk, nincs időnk számolgatni a napokat. Szerintem nagyon jó a csapatszellem, jó irányba és jól haladunk."
Fejleszthető területek
"Két dolog. A nyomásnak az elejétől kezdve erősebbnek kell lennie és a gólszerzés. Szerintem több olyan játékosra van szükségünk, akik képesek erre meccsről-meccsre. Megvoltak a helyzeteink. Ha jól emlékszem Scottnak és Garnachonak is volt nagy helyzete. Ezekből a helyzetekből pedig gólt kell szerezni."
Csatár keresés
"A meccs megmutatta, hogy miért keresgélünk a piacon. Nehéz még megmondani mi lesz, non-stop dolgozunk és beleteszünk minden erőt, hogy megadjuk a klubnak, amire szüksége van. Viszont soha nem beszélünk olyan játékosokról, akiknek élő szerződése van más klubbal, de természetesen megvannak a célpontjaink. Azzal vagyunk elfoglalva, hogy a megfelelő játékosokat szerződtessük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló