Ten Hag: Tavaly lefektettük a siker alapját
Erik ten Hag úgy véli, hogy a Manchester United az elmúlt szezonban lefektette annak alapjait, hogy hogyan szeretnének ennél a klubnál játszani és már gőzerővel a 2023/24-es idényre koncentrálnak.
A Borussia Dortmund elleni összecsapás előtt a holland menedzser sajtótájékoztatót tartott Las Vegasban, ahol csapatával és a jövővel kapcsolatos kérdéseket kapott.
Eriket megkérdezték arról, hogy jobb helyen jár-e eszméi megvalósításához, mint tavaly ilyenkor tekintettel arra, hogy most nyáron már Mason Mount és Andre Onana is csatlakozott a Vörös Ördögökhöz.
"Azt hiszem a különbség a tavalyi évhez az, hogy megvan az alapunk ezzel a csapattal" - mondta. "Mert az előző szezonban lefektettük az alapokat, a csapatot, a játékstílust, most pedig meg kell találnunk a megfelelő játékosokat, akik képesek ebbe beilleszkedni és növelni a szintet."

Andre Onona és Mason Mount már megérkeztek, a csapat jelenleg pedig csatárt keres. Sajtótájékoztatója során Erik kifejtette, hogy szeretné, ha a csapat minden tagja hozzájárulna a rekordbajnok ambícióihoz, hogy sikeres legyen a 2023/24-es szezon, akár a kezdőben, akár a kispadon szerepel az illető.
A holland menedzser terve a csapattal szépen körvonalazódott az elmúlt hetekben és minden újonnan érkező is magáévá teszi Ten Hag ideológiáját.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |