Erik: Előrébb kell lépnünk az idegenbeli meccseken
Erik ten Hag kifejtette, a Manchester Unitednek miként kell előrébb lépnie és viselkednie, amikor a szezon során az Old Traffordtól távol mérettetnek meg.
A Vörös Ördögök otthoni formája igazán megsüvegelendő, mióta a holland menedzser leült az Álmok Színházának kispadjára, a Wolves elleni szezonnyitó bajnokin aratott sikerükkel ugyanis már 30 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre hazai környezetben.
Távol Manchestertől azonban Erik szerint hatalmas változásoknak kellene történni velük, ugyanis a 2022/23-as idényben csak nyolcszor tudtak nyerni a Premier League-ben idegenben.
"Nos, ez az egyik legfőbb célunk erre a szezonra. Előrébb kell lépnünk az idegenbeli találkozókon és több pontot kell szereznünk" - kezdte a Spurs elleni hivatalos sajtótájékoztatóján a téma kapcsán.
"Magasabb szinteken akarunk teljesíteni, mert ez az egyik alapja annak, hogy több pontot gyűjtsünk."

Az idegenbeli próbatételek sora egy nehéznek ígérkező észak-londoni látogatással indul szombaton koraeste a Spurs vendégeként, azonban a fővárosiak új otthonában igen impozáns mérleggel rendelkezik a United.
Mióta a White Hart Lane-t a Tottenham Hotspur Stadiumra cserélték, a manchesteriek még nem szenvedtek vereséget vendégként, az azóta lejátszott négy mérkőzésen pedig két győzelem és két döntetlen a mérlegük.
2021 októberében Cristiano Ronaldo, Edinson Cavani és Marcus Rashford góljainak köszönhetően a Vörös Ördögök 3-0-s sikert arattak, amely 2007 februárja óta a legnagyobb különbségű győzelmük volt a Tottenham ellen.
Bár abban reménykedik, hogy ezen a hétvégén hasonló különbségű eredményt érhetnek el, de Ten Hag kijelentette, hogy ehhez játékosainak készen kell álniuk arra, hogy a megfelelő módon mutassák meg tudásukat a pályán.
"Ez gyakran személyiség kérdése" - magyarázta Erik, amikor a csapat idegenbeli mérlegéről kérdezték.
"Szóval igen, az az én elvárásom a játékosaimmal szemben, hogy többet mutassanak meg a saját személyiségükből ahhoz, hogy megnyerjenek ilyen mérkőzéseket."
"És hogy több pontot gyűjtsenek az idegenbeli mérkőzéseken."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Tottenham - Manchester United
Premier League, 2. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |