Casemiro nyerte a Hónap Gólja címet
Casemiro nyerte el a Manchester United augusztusi Hónap Gólja díját a Nottingham Forest elleni, Old Traffordon szerzett találatával.
18-as számú játékosunk - aki korábbi, Real Madrid csapattársát - Raphael Varane-t, valamint Christian Eriksent is megelőzte, augusztus 26-án, Steve Cooper csapata ellen közelről, higgadtan egyenlített.
A mérkőzés döntő pillanatában Erik ten Hag csapata 3-2-es hazai sikert aratott úgy, hogy a találkozó elején gyorsan 2-0-s hátrányba került.
Miután Bruno Fernandes úgy döntött, hogy a tizenhatos szélén elvégzett szabadrúgását laposan, Marcus Rashfordnak játssza, csalódott morajlás hallatszott az Álmok Színházában, de csak kezdetben.
10-es számú játékosunk aztán csodálatosan kiszúrta a területen belül tovább futó Brunót, aki aztán a labdát Casemiro elé bólintotta, majd a brazil bevágta az egyenlítő gólunkat.
A gól megtestesítette Ten Hag gyors átmenetekre építő futballra való törekvését, és a középpályás egy csodálatos összjátékot fejezett be, hogy ismét kiegyenlítetté tegye a találkozót.

Casemiro gólja a 2023/24-es szezon első Hónap Gólja, és a szavazatok 35%-át szerezte meg.
A második helyen - közvetlenül mögötte - Varane fejesgólja végzett, amely a Farkasok elleni nyitónapi sikerünket biztosította az Old Traffordon, ez 25%-ot gyűjtött.
Végül a harmadik helyen, és a képzeletbeli a dobogón Eriksen találata végzett a Forest ellen, amely összességében tekintélyes, 21%-os eredményt ért el.
De 18-as számú játékosunk az, aki az augusztusi díjat elnyerte. Az eddigi egyetlen Hónap Gólja címét a 2022/23-as szezon utolsó hónapjában, a Bournemouth elleni találatáért kapta.
Gratulálunk Casemironak a díjhoz, és köszönjük mindenkinek, aki szavazott!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |