Ten Hag: Rossz kezdés volt
Erik ten Hag elmondta, nagyon egyszerűen látható, miért veszítette el a Manchester United a Crystal Palace elleni, hazai bajnokiját.
A Sasok megbosszulták a hétközi, Ligakupában elszenvedett vereségüket, miután Joachim Andersen gólt szerzett kevés lehetőségük egyikéből, ami után kitartottak a Vörös Ördögökkel szemben, akik nem tettek eleget annak érdekében, hogy változtassanak az eredményen.
Ten Hag számára egyértelmű volt, hogy a támadóharmadban nem jó döntéseket hoztak a játékosok annak ellenére, hogy mindkét félidőben volt néhány ígéretes helyzet.
A menedzser az MUTV-nek, a SkySports-nak és a BBC Sportnak nyilatkozott:
KÖNNYEN LÁTSZIK, MIÉRT VESZTETTÜNK
"Valójában igen egyszerű. Egész mérkőzésen három helyzetük volt, mindhárom rögzített szituáció után. A góljuk egy szabadrúgás után született. Sokkal jobban kontrollálnod kell, olyan helyen nem kell szabálytalankodni. Aztán jött be a labda a tizenhatosra, ahol nem védekeztünk jól. Rossz döntéseket hoztunk a támadóharmadban. Sokszor voltunk jó helyzetben, a hátsó vonaluk előtt vagy mögött is, három játékosunk is ott volt adott esetben. Nem volt elég minőségi a játékunk, a meccs utolsó harmadában pedig nem játszottunk a legjobb színvonalon."

ZAKLATOTTAN A TÁMADÁSOK SORÁN
"Természetesen ez frusztráló. Amikor ott vagy azokban a pozíciókban abban a pillanatban, mégsem tudsz gólt szerezni az aznapi forma miatt. Sokszor voltunk ott, akkor pedig kíméletlennek, koncentráltnak és élesnek kell lenni. Gólért kell menni, mert megvan a képességünk ahhoz, hogy gólt szerezzünk."
JÁTÉKOSAINK JOBBAN TUDNAK JÁTSZANI
"Szerintem minden alkalom más. Néha nyugalom és higgadtság, máskor inkább kíméletlenség a lényeg, megint máskor pedig más. Ahogy mondtam, az egész a játékosok képességeiről, minőségéről és döntéshozatalukról szól. Sok alkalom volt, meg sem tudom számolni, ott vagyunk abban a helyzetben, hogy a labdát oda juttassuk, ahova akarjuk. Ismétlem önmagam, de meg kell hozzuk a megfelelő döntéseket. Igen, ezek a játékosok jobban tudnak teljesíteni. Sokkal több minőség van bennünk, mint amit ma mutattunk."
ÚJABB KEMÉNY LECKE
"Mindig tanulunk egy mérkőzésből. Megtanuljuk, hogy a meccs utolsó harmadában jobban kell teljesítenünk. Nagyon fontos az első gól, ha te kapod, akkor is nyerned kell. Meg kell találnod a módját, hogy nyerj, mi ezt nem tettük meg, így csak önmagunkat hibáztathatjuk."

NÉGY VERESÉG A BAJNOKSÁGBAN
"Ez egy rossz rajt. Fel kell zárkóznunk és jobban kell teljesítenünk! Ez nem elég jó. Természetesen ez mindenkinek frusztráló, különösen a szurkolóknak, de nekünk is, a játékosoknak és nekem is. Össze kell tartanunk, harcolnunk kell együtt, jobbá kell válnunk és gondoskodni arról, hogy fejlődjünk."
KÖVETKEZIK A GALATASARAY
"Ezen már nem tudunk változtatni. Csak a jövőn tudunk változtatni és a keddi találkozón."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló