Mount: Nagyon jól indult a manchesteri kalandom
Mason Mount úgy gondolja, hogy "nagyon jól kezdődött" Manchester Unitedes karriere, annak ellenére, hogy a klub pocsék formában van az utóbbi időben.
Mount szerződéses vitába keveredett nevelőklubjával, a Chelsea-vel, amely folyományaként a nyáron 60 millió font ellenében a Vörös Ördögökhöz igazolt.
Azonban az angol válogatott középpályás számára nem igazán sikerült álomszerűre a kezdés új állomáshelyén, ugyanis formáját is illették kritikák, emellett pedig egy sérülés miatt csak négyszer lehetett kezdő a Premier League-ben.
A bajnokságban eddig még nem tudott góllal vagy gólpasszal hozzájárulni csapata teljesítményéhez, a Ligakupában azonban már jegyzett egy asszisztot a Crystal Palace 3-0-s legyőzése alkalmával.
Mindazonáltal Mount úgy véli, hogy nagyon jól indult pályafutása az Old Traffordon.
"Nagyon jól kezdődött. Úgy értem, hogy sikerült beilleszkednem a csapatba és megértenem azt, hogy a menedzser milyen játékot vár el" - kezdte.
"Még a körülöttem szereplők megismerésének folyamatában járok és hogy megtudjam, miként játszanak. Időbe telik, amíg ez megtörténik és lendületbe tudok jönni."
"Szeretnék javítani a teljesítményeimen, de szerintem ez idővel sikerülni is fog."
"Azt gondolom, hogy csapatként is meg fogunk érkezni oda, ahova szeretnénk, folyamatosan ezért dolgozunk."
Mount a klubnál ikonikusan számító 7-es mezt kapta meg átigazolásakor. Ezzel olyan legendás manchesteri játékosok nyomába eredhet, mint David Beckham, Cristiano Ronaldo vagy Eric Cantona.

A közelmúltban azonban sokaknak túl nagy terhet jelentett ez az örökség és olyan nagynevű játékosoknak is beletört a bicskájuk 7-es mezben manchesteri kalandjukba, mint Alexis Sanchez, Angel Di Maria vagy Memphis Depay.
"Természetesen tisztában vagyok a 7-es mez viselésével járó teherrel" - tette hozzá Mount.
"Gyerekként nagy rajongója voltam az olyan játékosoknak, mint például Beckham, így tudom, mit tett le az asztalra ennél a klubnál."
"Az egyértelmű, hogy ez a mez egy nyomást jelent, de ez olyan dolog, ami a kedvemre való."
"Szeretnék jól teljesíteni benne. Ez egy hatalmas klub, ikonikus mezszáma, ez pedig rengeteget jelent számomra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló