Ten Hag: Az első félidei döntések mindent megváltoztattak
Erik ten Hag az első félidei, sorozatos vitatható játékvezetői ítéleteket okolja, miután a Manchester United szerdán este csalódást keltő, 4-3-as vereséget szenvedett a Bajnokok Ligájában az FC Copenhagentől.
A Vörös Ördögök hamar, már az első fél órában 2-0-s előnyre tettek szert a korábbi koppenhágai támadó, Rasmus Hojlund találataival, de az este alakulása megfordult, amikor Donatas Rumsas játékvezető a VAR közbelépésére kiállította Marcus Rashfordot.
Nem sokkal ezt követően a házigazdák szépíteni tudtak, majd egy vitatható büntetőt is kaptak, miután Harry Maguire kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül, amelyet értékesítettek is. Egy Unitednek is befújt tizenegyessel, amelyet Bruno Fernandes értékesített higgadtan, újra a vendégeknél volt a vezetés, de két kései Copenhagen gól megfordította a mérkőzés állását, így több mint 1 órányi játékpercet emberhátrányban töltve vereséget szenvedtek a manchesteriek.
A lefújást követően Ten Hag arról beszélt a klubmédiának, hogy nagy lelkesedéssel töltötte el a United játéka az első 25 percben és úgy érzi, hogy a Copenhagen mindkét első félidőben szerzett találata jogtalan volt.
"Az első 25 percben, a piros lap előtt, nagyon jól játszottunk" - kezdte a holland menedzser.
"Szerintem ezek voltak a csapatunk legjobb percei ebben a szezonban, szóval nagyon elégedett voltam a teljesítménnyel. Két nagyszerű gólt szereztünk. De aztán a piros lap mindent megváltoztatott."
"Emellett az is nagy csalódással tölti el az embert a félidőben, ha két ilyen gólt kap előtte, mert szerintem még így is irányításunk alatt tartottuk az eseményeket. De egyik bekapott gólunknak se szabadott volna érvényesnek lennie: az első les volt, a másodiknál pedig egy könnyű síppal befújt, kínos döntés született a büntetőről."

Ten Hag úgy érzi, egy FC Copenhagen játékos pont Andre Onana előtt, leshelyzetben tartózkodott, amikor Mohamed Elyounoussi megszerezte a dánok első találatát, azt illetően pedig egyértelműen nincs meggyőződve, hogy Diogo Goncalves értékesített büntetőjét megelőzően valóban kezezés történt volna.
A holland szakember frusztrációja ellenére úgy érzi, tudnak pozitívumokat meríteni ebből a mérkőzésből, még ha az eredménnyel az A csoport utolsó helyére is csúsztak.
"Egyértelműen [vannak pozitívumok]. Irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést" - folytatta Erik.
"Még 10 emberrel is mi diktáltunk labdatartásban. Ez pozitív; ebből építkezhetünk. Különösen a kiállításig, az addig eltelt percekben, mi szabtuk meg a mérkőzés képét, járattuk a labdát, ütemeket váltottunk és két nagyszerű gólt szereztünk."
"Ez az, amit magunkkal viszünk erről a meccsről, de természetesen mi és a szurkolóink is nagyon csalódottak vagyunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |