Ten Hag: Hitet meríthetünk az idegenbeli formánkból
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint csapata képes lesz megbirkózni következő három mérkőzésük "ellenséges" környezeteivel.
A Vörös Ördögökre sorozatban három idegenbeli mérkőzés vár, amelyek közül az elsőre vasárnap, az Everton vendégeként kerül majd sor, akik hirtelen a bajnokság kiesőzónájában találtak magukat, miután adminisztratív szabálytalanság miatt 10 pontot levontak tőlük.
Ezt követően Törökországba, a Galatasaray-hoz látogatnak Bajnokok Ligája mérkőzés keretében a manchesteriek, ahol csak a győzelem lesz elfogadható eredmény számukra, majd a Newcastle ellen zárják idegenbeli turnéjukat.
A beIN SPORTSnak szerdán adott nyilatkozatában Ten Hag arról beszélt, hogy az idei idegenbeli formájukból hitet meríthetnek az előttük álló feladatokra. A Vörös Ördögök sorozatban három Premier League mérkőzést tudtak megnyerni, sorrendben a Burnley, a Sheffield United és a Fulham ellen és 40 percig Koppenhágában is úgy tűnt, hogy meglehet a negyedik sikerük is.
"Minden mérkőzés nagyon fontos, de az eddigi idegenbeli mérlegünk nagyon jó" - kezdte.
"Hitet és önbizalmat meríthetünk ebből ezekre a mérkőzésekre."
"De előbb mérkőzésről-mérkőzésre kell haladnunk és az első összecsapás - az Everton ellen - a legfontosabb számunkra, amelyet már nagyon várunk."
![]()
A Galatasaray elleni európai kupamérkőzés kulcsfontosságú erőpróba lesz a United számára, ahol ugyanolyan zajos hangulattal kell majd megküzdeniük, mint a válogatott szünet előtti Copenhagen elleni mérkőzésen.
Marcus Rashford vitatható kiállításáig a manchesteriek 2-0-ra vezettek és irányításuk alatt tartották az eseményeket, emellett pedig a csapat a szezonban legjobb játékával rukkolt addig elő.
"Látható volt, hogy ennek a csapatnak megvan az ahhoz szükséges karaktere és személyisége, hogy megbirkózzon az olyan ellenséges hangulatokkal is, mint amilyen a koppenhágai is volt" - tette hozzá.
"Képesek vagyunk rá, eléggé otthonosan érzem magamat [idegenben is]."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 13. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |