Csapathírek a Galatasary meccs előtt
Erik ten Hag megerősítette, hogy Antony és Rasmus Hojlund is ott lesz a Manchester United keretében Isztambulban a holnapi, Galatasaray elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen.
A páros mindkét tagja részt vett a kedd reggeli, sajtónyilvános edzésen, miután felépültek sérüléseikből és így ők is ott vannak azon 20 játékos között, akik útnak indultak Manchesterből Törökországba.
Mindkét játékos kihagyni kényszerült az Everton 3-0-s legyőzésével végződött vasárnapi, Goodison Parkban rendezett bajnokit, miután Antony múlt héten egy edzésen szenvedett sérülést, Rasmus Hojlund pedig még a válogatott szünet előtti utolsó, Luton Town elleni összecsapáson összeszedett problémájából lábadozott.
A RAMS Parkból majd eltiltás miatt hiányzó Marcus Rashford hiányában különösen jókor jön majd Hojlund visszatérése, emellett pedig a dán támadónál senki nem szerzett több gólt a legrangosabb európai kupasorozat idei kiírásában.
A Vörös Ördögök 11-ese holtversenyben vezeti a góllövőlistát az Atletico Madrid csatárával, Alvaro Morataval, négy meccsen szerzett öt találatával.
Hivatalos sajtótájékoztatóján más hír nem látott napvilágot Erik ten Hag részéről a United több hiányzója kapcsán.
Így tehát Casemiro, Christian Eriksen és Jonny Evans se lép már pályára ebben a hónapban, míg Amad, Tyrell Malacia és Lisandro Martinez hosszabb távon nem bevethetőek.
A hétvégét megelőzően Mason Mount neve is felkerült a maródiak listájára, a csapat 7-ese ugyanis egy edzésen megsérült.
Visszatérhetett viszont az Everton ellen a csapatba hosszú idő után Luke Shaw, aki így a 2023/24-es szezonban első Bajnokok Ligája megmérettetésére is készülhet.
A középpályán számításba vehető lesz Kobbie Mainoo is, aki ha Liverpool után Isztambulban is bekerül a kezdőbe, akkor első európai kupamérkőzésén bizonyíthat majd.
Menedzsere ezzel kapcsolatban elmondta, a tinédzserre nem lesz hatással a várhatóan ellenséges törökországi hangulat:
"Nem félünk. Ha a játékosaink elég jók, akkor elég idősek is ahhoz, hogy pályára lépjenek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Galatasaray - Manchester United
Bajnokok Ligája csoportkör, 5. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 34. fordulóVitality Stadium
2025-04-27 15:00
Premier League 33. forduló
Old Trafford
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Rasmus Højlund
Antony
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 33 | 75 | 31 | +44 | 79 |
2 | Arsenal | 34 | 63 | 29 | +34 | 67 |
3 | Manchester City | 34 | 66 | 43 | +23 | 61 |
4 | Nottingham Forest | 33 | 53 | 39 | +14 | 60 |
5 | Newcastle | 33 | 62 | 44 | +18 | 59 |
6 | Chelsea | 33 | 58 | 40 | +18 | 57 |
7 | Aston Villa | 34 | 54 | 49 | +5 | 57 |
8 | Bournemouth | 33 | 52 | 40 | +12 | 49 |
9 | Fulham | 33 | 48 | 45 | +3 | 48 |
10 | Brighton & Hove Albion | 33 | 53 | 53 | 0 | 48 |
11 | Brentford | 33 | 56 | 50 | +6 | 46 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Everton | 33 | 34 | 40 | -6 | 38 |
14 | Manchester United | 33 | 38 | 46 | -8 | 38 |
15 | Wolves | 33 | 48 | 61 | -13 | 38 |
16 | Tottenham | 33 | 61 | 51 | +10 | 37 |
17 | West Ham | 33 | 37 | 55 | -18 | 36 |
18 | Ipswich Town | 33 | 33 | 71 | -38 | 21 |
19 | Leicester City | 33 | 27 | 73 | -46 | 18 |
20 | Southampton | 33 | 24 | 78 | -54 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Bournemouth - Manchester United
Premier League, 34. forduló