McTominay: Le kellett volna zárnunk a mérkőzést

Scott McTominay vegyes estét élt át szerdán, első Bajnokok Ligája-gólját szerezte, de a Manchester United kétgólos előnyt engedett ki a kezéből a Galatasaray ellen.


Az eredmény azt jelenti, hogy a Vörös Ördögök sorsa immár a többi csapat kezében is van, hiszen már csak egy csoportmeccsük van hátra, a Bayern München ellen.

 

A United a játék több elemében is kiválóan játszott Törökországban, de McTominay és társai a csalódás keserű ízét érezték, miután kétszer is kézben tartották az eredményt, 2-0 és 3-1-es állásnál.

 

A középpályás a végső sípszót követően a klubmédiának azt nyilatkozta, hogy a támadókat legalább akkora felelősség terheli a 3-3-as végeredményért, mint a védekező játékosainkat.

 

"Őszintén szólva nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült háromnál több gólt szereznünk, bár ha azt mondták volna nekünk az este kezdete előtt, hogy szerzünk három gólt, akkor nagyon örültünk volna neki" - mondta a United 39-es számú játékosa.

 

"Bíztunk egy újabb kapott gól nélküli mérkőzésben. De a futballban vannak hibák és olyan dolgok, amelyek megtörténhetnek a pályán. Részben persze a mi hibánk is, hogy nem zártuk le a mérkőzést."

 

"Úgy érzem, hogy tényleg jól játszottunk. Mi irányítottunk, és jó dolgokat csináltunk, de ilyen a futball, bármi megtörténhet" - mondta.

 

 

A média figyelme elkerülhetetlenül Andre Onanára fog szegeződni, aki valószínűleg csalódott, hogy nem tudta védeni a Galatasaray két szabadrúgását, de McTominay inkább "kollektív" elemzést szeretne a 90 percről, és csapata teljesítményéről.

 

"Ebben a csapatban nincsenek egyének" - mondta. "Mindannyian egy csapatot akarunk alkotni, és együtt húzzuk egymást előre."

 

"A futballban nem lehet félni. Csak oda kell menni az olyan idegenbeli mérkőzésekre, mint a Newcastle United elleni szombaton. Felemelt fejjel menni kell előre, ez a csapat így akar működni. El akarunk menni, és minden kihívást emelt fővel akarunk megvívni, és ennyi. Nincs kibújás a helyzetek alól, mi oda akarunk menni, és próbára akarjuk tenni magunkat néhány igazán jó csapat ellen."

 

Ami első Bajnokok Ligája-gólját illeti, McTominay érthetően visszafogottan nyilatkozott.

 

"A gól olyasvalami, amit szeretnék hozzáadni a játékomhoz" - ismerte el - "és nyilvánvalóan örülök az első Bajnokok Ligája-gólomnak."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!