Ten Hag tervei a téli szünetre
Erik ten Hag betekintést engedett a Manchester United téli szünetre vonatkozó terveibe, amelyre 2020 óta először kerül majd sor.
A vasárnapi, Tottenham Hotspur ellen elért 2-2-s döntetlent követően a Vörös Ördögök egészen február 1-ig, a Wolverhampton Wanderers elleni idegenbeli mérkőzésig nem lesznek érdekeltek a Premier League-ben, de január 28-án vár rájuk majd egy szintén Old Traffordtól távol rendezendő összecsapás az FA-kupa 4. fordulójában.
Ten Hag elmondása szerint néhány játékosa, akik az utóbbi időben rengeteg játékpercet voltak a pályán, jól megérdemelt pihenésüket fogják tölteni az elkövetkezendő napokban, míg a sérülésükből való visszatérésen dolgozók pedig folytatják edzésmunkájukat.
Utóbbiak közé tartozik majd Lisandro Martinez, aki négy hónapos kihagyását követően már visszatérhetett a csapatba, amikor a kispadról beállva fél órányi játéklehetőséget kapott csereként a Spurs ellen, illetve Casemiro is, aki ahhoz már elég jó állapotban volt, hogy szintén ott lehessen a meccsnapi keretben a múlt hétvégén.
Luke Shaw, aki kisebb prolbéma miatt kihagyta a legutóbbi három tétmérkőzést, úgy volt, hogy szintén visszatérhet Ange Postecoglu együttese ellen, de az utolsó pillanatban mégse tudta vállalni a játékot, míg az olyan játékosok hosszabb távú sérülésükből hamarosan újra hadrafogható lehetnek, mint Victor Lindelöf, Tyrell Malacia és Mason Mount.
"Több olyan játékosunk van, akiknek a visszatérésüket követően kimondottan edzésmunkára van szükségük" - mondta Ten Hag a Spurs elleni bajnoki lefújását követően.
"Keményen kell dolgozniuk azért, hogy egyre jobb állapotban legyenek és közelebb kerüljenek a csapat edzettségéhez. De mellettük vannak olyan játékosaink is, akik rengeteget játszottak 2023-ban, így kell nekik a pihenés. Szükségük van egy kis felfrissülésre és energiára."
"Jövő héten újra összejövünk és onnantól kezdve mérkőzésről-mérkőzésre, csatáról-csatára kell haladnunk. Ehhez energia és olyan megfelelő hozzáállás szükséges, mint amit ma láthattunk, aztán meglátjuk hol végzünk."

Az előző idényben Ten Hag a világbajnokság ideje alatt a spanyolországi Cadizban készült a klub szezon folytatására, de elárulta, hogy ezúttal maradni fognak Carringtonban.
"Ez egy másik szezon" - mondta még a Nottingham Forest elleni december végi bajnokijukat megelőző hivatalos sajtótájékoztatón.
"A tavalyi évben rendezték a világbajnokságot, így mi azokkal a játékosokkal utaztunk el, akik nem voltak akkor érdekeltek."
"Adtunk nekik néhány hétnyi szabadságot, de a mostani időszak teljesen más, rengeteg mérkőzéssel van tele a naptár."
"Szóval nekünk nagyon jó programot kell összeállítanunk most, amelyben megfelelő időt biztosítunk a pihenésre, a kikapcsolódásra, emellett pedig megfelelően fel tudunk készülni a szezon második felére."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |