Ferguson: Nincs egyezség Sneijder-ügyben
Sir Alex Ferguson kijelentette, hogy a Manchester United nem áll közel ahhoz, hogy szerzõdtesse az Internazionale középpályását, Wesley Sneijdert, szemben a sajtóban megjelent hírekkel.
A 27 éves világbajnoki ezüstérmes játékost már hetek óta egyre több hírforrás boronálja össze a Manchester Uniteddel, miután a klubnál szükségessé vált egy irányító középpályás igazolása Paul Scholes visszavonulásával. Azonban a Vörös Ördögök menedzsere továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint nem született megállapodás a holland válogatott megszerzésének ügyében.
"Nincs igazán nagy érdeklõdés jelen pillanatban a részünkrõl Wesley Sneijder irányában számos ok miatt" - kezdte Sir Alex seattlei sajtókonferenciáján.
"Nem igazán foglalkozok ezzel az üggyel, mióta Amerikában tartózkodunk. Úgyhogy nem tudok semmirõl beszámolni ezzel kapcsolatban. Nem tudom megmondani, hogy mi történik."
Sir Alexet ezt követõen arról is faggatták, tervez-e valamilyen további erõsítést még a nyár folyamán, miután már három játékossal sikerült megerõsítenie a keretet a nyár folyamán - Phil Jones, Ashley Young és David de Gea. Azonban a menedzser semmilyen újdonságról nem tudott beszámolni ezen a fronton.
"Semmilyen küszöbön álló eseményrõl nem tudok beszámolni jelenleg. Természetesen próbálkozunk, de már így is igazoltunk három játékost, amivel nagyon elégedettek vagyunk" - tette hozzá.
"Leigazoltuk Phil Jones-t, Ashley Youngot, és David de Gea-t, és õk mindhárman fiatalok és hatalmas ígéretek, nagy erõsítést fognak jelenteni a tavalyi keretünkhöz képest. Emellett kölcsönbõl visszatérõ játékosokra is számíthatok majd, miután Danny Welbeck, Mame Biram Diouf, Tom Cleverley, és Federico Macheda is visszatért az Old Traffordra."
"Betöltöttük azt az ûrt, amit bekellett. De akit nehéz lesz pótolnunk, az Paul Scholes."
"Nem hiszem, hogy találhatnánk egy Scholes-t, de egy más típusú játékost igen, mert a Manchester United képes erre. Idõrõl-idõre szembe kell néznünk hasonló problémákkal, amikor elveszítünk hozzá hasonlóan nagyszerû játékosokat. Ilyenkor vagy olyasvalaki kerül a csapathoz, akire felfigyeltünk, vagy az akadémiai rendszerünkön keresztül oldjuk meg a pótlást."
"Folyamatosan figyeljük az akadémiai csapatban szereplõ fiatal játékosokat, és hogy mikre képesek, és megfogják kapni a szükséges játéklehetõséget."
"Scholes a kora egyik legnagyszerûbb játékosa. 20 éves játékoskarrierébõl, amit a klubnál töltött, nehéz egy rossz pillanatot is kiemelni. Õ egy nagyszerû, folyamatosan jó teljesítményre képes játékos, de remélhetõleg képesek leszünk pótolni."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Sir Alex Ferguson
Pletykák, átigazolások
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő