Bayindir büszke a debütálásra
Altay Bayindir elmondta, különleges érzés volt, hogy a Newport County ellen debütálhatott a Manchester Unitedben, és ennek köszönhetően ő lett az első török játékosunk, aki a felnőtt csapatban pályára lépett.
A Fenerbahcétól nyáron szerződtetett kapus a győztes FA-kupa-meccsünkre került be a csapatba, mivel a társa, Andre Onana nem tért vissza az Afrikai Nemzetek Kupájáról.
Altay már a bemutatkozásakor jó benyomást tett a csapatra, és néhány szép védést is bemutatott - különösen amikor James Waite próbálkozását hárította -, miközben a United 4-2-es Rodney Parade-i győzelmével továbbjutott a sorozat ötödik fordulójába.
A 25 éves játékos ezt követően a MUTV-nek az érzéseiről beszélt, miután először húzta magára a United híres-mezét egy tétmérkőzésen.
"Az első meccsemet játszottam, nagyon jól érzem magam, mert ez egy nagy klub, és nagy a szurkolói bázisunk, mindenki eljön [minden meccsre], mindenki támogat minket" - mondta elragadtatva Bayindir.
"Nagyon jól érzem magam. Holnap reggel folytatom. A mai napnak vége, ma nyertünk, nagyon boldogok vagyunk, de ott van a következő meccs, és minden meccsre koncentrálnunk kell, mert minden meccs fontos számunkra, ellenünk mindenki nyerni akar, mert tudják, hogy a Manchester Uniteddel játszanak - ez egy nagy klub."
Mint mindig, most is jelentős számú United-szurkoló követte a Vörös Ördögöket Dél-Walesbe - és Altay különösen nagy tetszést aratott a szurkolók körében, mind a stadionban, mind a stadionon kívül, miután először lépett pályára a klub színeiben.
"Nagyon boldogok vagyunk ma este, és azt kell mondanom, hogy különleges érzés volt a mai nap, mert az első török játékosként játszottam a Unitedben, amire nagyon büszke vagyok. Holnap folytatni fogom a munkát."

Erik ten Hag menedzser a mérkőzés utáni dél-walesi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Onana visszatér a következő mérkőzésünkre - csütörtök este a Wolves otthonában a Premier League-ben -.
Bayindir szeretne minél több meccset játszani a Vörös Ördögöknél, de hangsúlyozta, hogy erős a kötelék a United kapusai között - miközben Onanával, Tom Heatonnal és társaival küzd a kapuban elfoglalt helyért.
"Természetesen mindig szeretnék több meccset játszani, de jó a kapcsolatunk az többi kapussal" - folytatta.
"Ha a menedzser lehetőséget ad, akkor játszani fogunk, és mindent beleadunk. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, mert egy nagy klubban játszunk, minden nap, minden meccsen mindent bele kell adnunk, mindenre szükségünk van."
"Természetesen szeretnék ezzel a nagyszerű csapattal, ebben a nagyszerű légköben és az Old Traffordon maradni. Szeretnék ott játszani a szurkolók előtt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |