Ferguson: 6 esélyes lehet a bajnokság
Sir Alex Ferguson szerint 6 csapat közül kerülhet ki a Premier League következõ évadának befutója.
A Manchester United menedzsere 4 alkalommal nyerte meg csapatával a bajnokságot az elmúlt 5 idénybõl, de most minden eddiginél keményebb küzdelemre számít a következõ szezon folyamán.
Ferguson a Liverpool együttesével is számol annak ellenére is, hogy a vörösök az elmúlt 2 szezonban még a legjobb 5 közül is kiszorultak, de a tavalyi 3. helyezett Manchester Cityt is a korábbinál komolyabb fenyegetésnek gondolja a skót mester. Vélhetõen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntõkig menetelõ Tottenham csapata – akik a bajnokságot az 5. helyen zárták – is erõsödni fog a 2010/11-es idényhez képest.

„Korábban a ’nagy négyesrõl’ beszéltek az emberek: a Manchester Unitedrõl, az Arsenalról, a Chelsearõl és a Liverpoolról, de ez a kifejezés többé már nem állja meg a helyét.” – kezdte nyilatkozatát Ferguson.
„A Manchester City minden kétséget kizáróan felzárkózott az élmezõnyhöz. Minden csapaténál nagyobb tõkével rendelkeznek, így jobban tudnak erõsíteni a többieknél.”
„A Tottenhamet pedig talán csak a jó európai kupaszereplés fárasztotta el, ezért kerülhettek ki a legjobb négybõl.”
„Ha megnézik ezeket a csapatokat, közülük bármelyik képes lenne megnyerni a Premier Leaguet.”
„Tudjuk, hogy óriási kihívás elé nézünk a következõ szezonban, de ez csak a szokásos. Soha nem könnyû megnyerni ezt a ligát, nekünk azonban van tapasztalatunk benne, ami sokat segít.”
Skysports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |