Ten Hag: Egy csapat se tudna megbirkózni a United sérült listájával
Erik ten Hag meg van róla győződve, hogy a Manchester Unitednél végzett ténykedése egészen más szemüvegen át lenne vizsgálva, ha a kulcsjátékosaira sokkal gyakrabban számíthatott volna, szerinte ugyanis a sérülések jelentősen hátráltatták, hogy fejlődést tudjon elérni az Old Traffordon.
A holland menedzser 100 United kispadon lejátszott mérkőzésén 61 győzelmet tudott aratni csapatával, akikkel az előző szezonban elhódította a Ligakupát. Az ő győzelmi mutatója magasabb, mint Mikel Arteta és Jürgen Klopp hasonló időtávon produkált teljesítménye az Arsenal, illetve a Liverpool élén.
"Ez azt mutatja, hogy jó irányba haladunk" - kezdte Ten Hag.
"Gondoljanak csak bele, mi lett volna, ha sokkal több játékosra számíthattunk volna és nem történtek volna visszaesések a sérültjeink felépüléseiben. Ez arról tesz tanúbizonyságot, hogy ez a csapat fényes jövő előtt áll, ha az azt alkotó játékosok rendelkezésre állnak."
"Ha összehasonlítjuk ezt a teljesítményt más kluboknál tevékenykedő menedzserekével, az mutatja meg igazán, hogy mennyire bizakodásra okot adó számunkra a jövő. Remek egyensúlyot alkotnak együtt a keretben a fiatal és a tapasztalt játékosok. Képzeljék csak el, hogy mi lenne, ha mindegyikük bevethető is lenne."
"Egyetlen csapat se lenne képes ennyi sérüléssel megbirkózni. Szerintem a maximum szintet hoztuk, ha figyelembe vesszük a játékosok rendelkezésre állását. A szezon nagy részében nélkülözni voltunk kénytelenek számos kulcsemberünket. Amikor ezek a játékosok visszatérhettek januárban és februárban, akkor nagyon jó teljesítményt nyújtottunk."
"Még akkor is sokkal jobb produkciót tudtunk nyújtani, amikor ezek a játékosok közelében se voltak a maximális erőnléti állapotnak, de már a pályán tudtak lenni."

A United jelenleg a hatodik helyet foglalja el a Premier League-ben, 11 pontos lemaradással követve a negyedik helyezett Aston Villat. De most először akár öt Premier League csapat is kvalifikálhatja magát a Bajnokok Ligája következő kiírásába a bajnoki helyezésének köszönhetően.
Így felmerül a kérdés, hogy a legrangosabb európai kupasorozatba való kvalifikáció jelent-e prioritást, vagy az FA-kupa megnyerése most felülírná a bajnoki produkciót? Ten Hag azonban csak és kizárólag az előtte álló mérkőzésre koncentrál.
"A projektünk a megfelelő irányba tart, amikor a játékosaink rendelkezésre állnak" - tette hozzá.
"A top futballban minden a mérkőzések megnyeréséről szól. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy egyre jobb teljesítményt nyújtsunk. A maximum szintet szeretnénk nyújtani. Amikor kulcspozíciót elfoglaló nagyon jó játékosok hiányoznak a csapatból, akkor az nagyon nagy hatással van a játékstílusunkra."
"Sikeresek szeretnénk lenni, de ez az elvárás is velünk szemben. Néha a szezonok úgy alakulnak, mint ahogy most velünk történt, de mi ezt nem fogadjuk el. Harcolni fogunk. Vannak és voltak is problémáink a keretben sérülés fronton, de a rendelkezésünkre álló játékosokkal mindig harcolni fogunk. Nem számít, hogy ki az ellenfél, a győzelemre fogunk törekedni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |