Ten Hag tisztázta Rashford helyzetét
Marcus Rashford azzal a céllal várhatja a vasárnapi FA-kupa összecsapást, hogy tovább javítsa a nagy mérkőzéseken elért kiváló mérlegét és sorozatban harmadszorra is eredményes tudjon lenni.
Menedzsere, Erik ten Hag a Liverpool elleni kupamérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján eloszlatott minden pletykát, amely az angol válogatott szélső manchesteri jövőjével kapcsolatos.
Az egyik kérdésre, amely a saját nevelésű sztárra vonatkozott, így felelt a holland szakember:
"Nem azért kötöttünk vele új, négy éves szerződést az előző idényben, hogy most eladjuk őt."
"Neki részének kell lennie ennek a projektnek. Szóval mi erről a témáról nem beszélünk."
Rashford a Liverpool elleni, korábbi mérkőzésein hat alkalommal tudott már eredményes lenni és csak a Leicester City ellen termelékenyebb karrire során nyolc találattal.
Betalált a két klub legutóbbi FA-kupa találkozóján is, amikor a koronavírus világjárvány miatt 2021-ben zárt kapuk mögött rendezett derbin higgadt befejezéssel járult hozzá a 3-2-es sikerhez.
A 26 éves játékos egészen biztosan kulcsszereplője lesz a most vasárnap délutáni kuparangadónak is, sebességére pedig ugyanúgy nagy szükség lesz majd a vendégek védelmének feltörésében, mint a múltban.
A Vörös Ördögök 10-ese szerezte csapata mindkét gólját 2018-ban az Old Traffordon a Jürgen Klopp fiai ellen a 2-1-re megnyert bajnokin és várhatóan ezen a hétvégén is ott fog ólálkodni a Mersey-partiak kapuja előtt.
Marcus az új évben négyszer zörgette meg az ellenfelek hálóját, a múlt hévégi, Everton elleni 2-0-s bajnoki győzelem során értékesített büntetőjét megelőzően pedig a városi rivális City ellen lőtt gólt az Etihad Stadiumban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Liverpool
FA-kupa negyeddöntő, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló