Ten Hag: Mainoo képes kezelni a felhajtást
Erik ten Hag magabiztos azt illetően, hogy Kobbie Mainoo képes lesz kezelni a lenyűgöző angol válogatottbeli bemutatkozása után körülötte keletkezett felhajtást.
Négy hónappal a Premier League-ben való debütálását követően a 18 éves manchesteri saját nevelést választották a mérkőzés legjobb játékosának, amikor Anglia kedden 2-2-es döntetlent ért el Belgium ellen a Wembley-ben.
Mainoo az előzetes felnőtt válogatott keretben benne se volt, de a Brazília ellen csereként történő ígéretes bemutatkozása után a belgák ellen nyújtott teljesítményével valószínűleg meg is váltotta repülőjegyét a 2024-es Európa-bajnokságra.
Korát meghazudtoló produkciói új magasságokba emelték a középpályás elismertségét, de Ten Hag biztos azt illetően, hogy ez a siker nem fog a fejébe szállni.
"Azt gondoltam, hogy ez egy nagyon jó dolog számára, de minket egyáltalán nem lepett meg" - kezdte a United menedzsere.
"Mi már régóta látjuk azt, hogy mire képes és hogy milyen gyorsan tud alkalmazkodni a legmagasabb szinthez is. Minden nagyon természetesnek tűnik vele kapcsolatban."
"Nagyon örülünk neki és a sikerének, egy kicsit büszkék is vagyunk miatta. Inkább nagyon büszkék."
"Ez nagyszerű elismerés a Manchester United akadémiájának, hogy egy ilyen fiatal játékost eljuttattak a felnőtt angol válogatottságig. Ez egy nagy bók az egész klub számára."
"Első helyen a játékos saját maga lehet büszke, mert ő érte ezt el."
"De ott vannak azok is, akik az akadémián töltött ideje alatt vele együtt dolgoztak, szóval ez egy nagyon jó hír a Manchester United számára."
Amikor arról kérdezték, hogy tudják-e kezelni a Mainoo körül kialakult felhajtást, Ten Hag így felelt:
"Igen, de erről már korábban is beszéltünk és eddig ő nagyon jól kezeli a kialakult helyzetet."
"Természetesen, ha át fog lépni egy határt, én, mint menedzser és az edzői stáb tagjai is közbe fognak avatkozni."
"De eddig erre egyáltalán nem volt szükség, mert élvezi a futballt, győzni akar és minden egyes nap a legjobb teljesítményt akarja nyújtani ahhoz, hogy fejlődhessen."
"Mint mondtam, ő csak egyszerűen szeretné jól érezni magát a pályán. Neki nagy örömet okoz, ha dominálhat, diktálhatja a mérkőzés iramát és nyerhet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló