Hírek Maguire és Garnacho állapotáról

A Manchester United védője, Harry Maguire egy első félidőben összeszedett sérülés okozta fájdalom ellenére is végigjátszotta a Bournemouth elleni 2-2-es bajnoki döntetlent, mondta el Erik ten Hag.


A lefújást követően, a Vitality Stadiumban nyilatkozva, a United menedzsere elárulta, hogy Maguire az első 45 percben összeszedett egy problémát, de a fordulás után már jobban érezte magát.

 

Az angol válogatott bekk így végig is tudta játszani a találkozót, amelyen Ten Hag legénysége kétszer is hátrányból kiegyenlítve távozhatott egy ponttal Dél-Angliából.

 

"Fontos azt megemlíteni, hogy Harry Maguire problémával küzdött az első félidőben, de a csapat érdekében túllendült rajta" - mondta a holland szakember hivatalos mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján, amikor újságírók arról kérdezték, hogy csapata miért nem tudta felvenni a kesztyűt intenzitásban a házigazdákkal a szünetig.

 

"A mérkőzés során végül le tudta győzni és a második félidőben láthattuk, hogy mennyire odatette magát. Vezérként lépett fel, emellett pedig megcsillogtatta védekező tudását a labdával és anélkül is."

 

"Szükségünk volt erre a hátsó alakzatunkban, mert elszórtunk néhány labdát olyan területeken, ahol nem szabadott volna. Például az első gól előtt, nem voltunk rendezetlenek, de olyan területen soha nem szabad labdát veszteni."

 

Sajtótájékoztatója keretében Ten Hag arról is beszélt, hogy Alejandro Garnacho félidei lecserélése mögött erőnléti és taktikai okok is álltak.

 

 

Az argentin válogatott játékost Amad váltotta a jobb szélen, menedzsere pedig elárulta, hogy a fiatal saját nevelés csak pénteken, egy nappal a mérkőzést megelőzően edzhetett a héten.

 

"Úgy éreztem, hogy helyre kell tenni a jobb szélünket" - magyarázta Erik a szünetet követő cserét illetően.

 

"Nem játszottunk jól, nagyon nagy távolságok voltak a játékosok között a labda birtokában is, ezért cseréhez kellett folyamodnunk."

 

"Emellett Garnacho a hét folyamán nem edzett. Csak tegnap."

 

"Szóval úgy éreztük, hogy több energiára és minőségre van szükségünk, illetve hogy a jobb szélen erősítenünk kell az összjátékot, az összetartást."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!