Ten Hag: Szégyen, amit a média művelt az FA-kupa elődöntő után

Erik ten Hag visszavágott a médiának a Manchester United nüanszokon múlt Coventry City elleni FA-kupa elődöntős győzelmét illető "csalódást keltő" reakciójuk miatt, bizonyos megnyilvánulásokat pedig "szégyenletesnek" nevezett.


A Vörös Ördögök sorsa csak hajszálon múlt és végül tizenegyespárbajon keresztül jutottak be a világ legrégebbi múltra visszatekintő kupasorozatának fináléjába, miután három gólos előnyt elszórakozva a másodosztályú ellenfél a rendes játékidőben döntetlenre mentette a legjobb négy között vívott párharcot, majd egy igencsak véleményes VAR-döntésnek köszönhetően a kétszer tizenötperces hosszabbítás ráadásában visszavonták győztesnek tűnő góljukat.

 

Ten Hag a lefújást követően azonnal védelmébe vette csapata produkcióját, kijelentve, hogy "nem csalódott" a győzelmük jellege okán, kedden pedig ismét ráerősített ebbéli hitére.

 

"Nem, egyáltalán nem tudom megérteni a média reakcióját" - kezdte.

 

"Önök azt kérdezik: 'Csalódást keltő volt a teljesítmény?'. Nem, az Önök reakciója volt csalódást keltő."

 

 

Többek között a United korábbi csapatkapitánya, Roy Keane is kritizálta Ten Hag csapatának teljesítményét, azt állítva, hogy egykori klubja azért nem tudta az elért pozíciójából rövidre zárni a találkozót, mert mindenféle "vezetést és karaktert" nélkülözött.

 

A Sky Sports szakértői, Gary Neville és Jamie Carragher a szezon során szintén már több alkalommal megosztották nem túl fényes véleményüket a manchesteriekről, az egykori Liverpool legenda szerint pedig Ten Hagnak egyenesen "nincs visszaút" a vasárnapi eredményt követően.

 

Bár nem nevezett senkit a nevén, Ten Hag így reagált ezekre az eseményekre:

"A top futballban minden az eredményekről szól. Bejutottunk a döntőbe, amelyet meg is érdemeltünk. Nem csak azen a mérkőzésen, de a többi, idáig vezető összecsapáson is. Az utolsó 20 percig teljesen irányításunk alatt tartottuk az eseményeket, emellett pedig balszerencsénk is volt."

 

"A végén aztán szerencsénk volt a büntetőkkel, de bejutottunk a döntőbe, ez pedig hatalmas eredmény. Két év alatt kétszer elérni ezt, csodálatos. Számomra menedzserként ez négy év alatt már a negyedik kupadöntő lesz."

 

"Szóval ezek a vélemények szégyenletesek."

 

A Coventry City elleni döntő egyik legvitatottabb eseménye volt és sok kritikák váltott ki, amikor Antony a Championshipes klub játékosait hergelte kezét a füléhez téve, miután Rasmus Hojlund belőtte a győztes büntetőt a tizenegyespárbajban.

 

 

Ten Hag elfogadja, hogy Antony hibázott, de állítása szerint előtte provokálták őt.

 

"Ez egy reakció volt. A kamerák nem mutatták a provokációt, csak a reakciót. De ettől függetlenül nem kellett volna így tennie" - tette hozzá a holland menedzser.

 

"Láttam, amint Harry Maguire és a többiek is rögtön a lefújást követően odamentek hozzájuk, nekünk pedig tényleg elismeréssel kell adóznunk az előtt, hogy a Coventry meddig jutott.... és hogy milyen fordítást produkáltak. De azt is tudjuk, hogy 70 percig totálisan domináltunk és rengeteg helyzetünk volt."

 

"3-0-nál le kellett volna zárnunk a meccset, de az ellenfelünk nagyon jól visszakapaszkodott a meccsbe."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!