Ten Hag reakciója a Burnley elleni döntetlenre

Erik ten Hag frusztrációjának adott hangot, hogy a Manchester United ellen ismételten egy kései büntetőt ítéltek meg.


Nem ilyen eredményt akartunk elérni

"Nem. Egyáltalán nem. Természetesen csalódottak vagyunk. Ha, a mérkőzésen hosszú ideig irányítasz és dominálsz, rengeteg helyzetet dolgozol ki, illetve vezetést is tudsz szerezni, akkor csalódást jelent, ha a végén eladod az előnyödet."

 

Nagyon frusztráló

"Erősen tudtuk kezdeni a mérkőzést, de az első félidő második részére elveszítettük az irányítást. Visszajöttünk a meccsbe és voltak nagy helyzeteink is, de Andrenak számtalan védést kellett bemutatnia. A szünet után ismét a mi kezünkben voltak az események, rengeteg helyzettel, de a végén csak annyit lehet megállapítani, hogy hagytuk kicsúszni a kezünk közül a meccset. Ez nagyon frusztráló. Ennek nem szabadna megtörténnie. Ismét sikerült vezetést szereznünk, ami a legnehezebb dolog a futballban, emellett a meccs nagyobbik részében nagyon jók is voltunk. A végéig ki kellett volna húznunk kapott gól nélkül és megszereznünk a három pontot. De elszalasztottuk ezt a lehetőséget. Ez pedig nagyon frusztráló."

 

Aktuális balszerencse

"Ez balszerencse. Az elmúlt hetekben nem volt szerencsénk a játékvezetéssel. Rengeteg büntetőt ítéltek meg ellenünk. Ez az eset jogos volt, de ezen kívül két-három olyan szituációt láttam még, ahol be lehetett volna fújni. Az egyik 100 százalékban az volt. [Alejandro] Garnachot eltalálták, illetve az utolsó eset is kezezés volt, ami száz százalék, hogy büntetőt kellett volna hogy érjen. Ha Aaron Wan-Bissakaval szemben büntető volt az [FA-kupa] elődöntőben, akkor ez is. Ez nagyon kiegyensúlyozatlan. Az elmúlt néhány hétben számos olyan büntetőt ítéltek ellenünk, vagy kaptunk meg, amelyek nagyon vitathatóak voltak."

 

 

Továbbra is magunkat okolhatjuk

"Természetesen tükörbe kell néznünk. Hibát követtünk el, amiből 1-1-re alakult az eredmény. Saját magunk miatt lehetünk nagyon frusztráltak. A játékvezető miatt is, de először magunknak kell a tükörbe néznünk."

 

Antony teljesítménye

"Végig nagyon veszélyes volt. Nem volt számomra meglepetés, hogy gólt szerzett, mert már előtte is több helyzete volt ahhoz, hogy betaláljon. Két-háromszor is voltak jó elfutásai, bemozgásai a tizenhatoson belülre. Jókor, jó helyen volt és elégedettek vagyunk a mai teljesítményével."

 

Lehet, hogy kudarcot vallunk az európai kupaindulás kivívásában?

"Soha nem készülök negatív forgatókönyvekkel. Két lehetőségünk van, az egyik a Premier League, a másik pedig az FA-kupa döntője. A tények azt mutatják, hogy a negyedik helyre nem érhetünk oda ilyen ponthátránnyal. Büntetőket ítéltek meg ellenünk a Chelsea ellen, a Liverpool ellen és ma is, amelyek mind nagyon vitathatóak voltak és hét pontunkba kerültek. Ez túl sok, különösen a szezonnak ebben a szakaszában."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!