Nem lesz elsietve Martinez visszatérése
Erik ten Hag elárulta, hogy Lisandro Martinez nagy valószínűséggel a kispadon kezdi majd a Manchester United ma esti, Newcastle United elleni hazai bajnokiját.
A világbajnok játékos újra edzésbe állása pozitív lökést jelenthet a csapat számára, különösen annak fényében, hogy mennyi védő nem állhat rendelkezésre sérülés miatt, de a menedzser mindenkit biztosított arról, hogy nem fogják elsietni a visszatérését.
Martineznek már több kissebb-nagyobb kihagyása volt ebben a szezonban, ugyanis először egy négy hónapos időszakot hiányzott, miután a Bayern München elleni szeptemberi Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen megsérült és csak a január eleji, Tottenham Hotspurrel szembeni bajnokin térhetett vissza.
Négy mérkőzéssel ezt követően térd sérülést szenvedett a West Ham elleni 3-0-s hazai sikerkor egy Vladimir Coufallal történt összecsapást követően.
Bár abból a középső térdszalag problémájából felépült és a márciusi, Brentford elleni bajnokin csereként újra pályára léphetett, ezt követően pedig vádli problémával küzdött, amely okán egészen idág nem állhatott csapata rendelkezésére.
"Még meg kell várnunk a ma délutáni, utolsó edzésünket" - mondta Ten Hag keddi, carringtoni sajtótájékoztatóján.
"De szerintem, hosszú idő után, Licha Martinez újra bevethető lehet."
"Nem az első perctől, de a kispadról beállva már igen. Remélhetőleg pályára küldhetjük, mert az egy következő lépést jelenthetne a visszatérésében."
"Az pedig nagyon fontos lenne számunkra, hogy visszatérjenek a játékosaink, különösen a védelembe, mert mint tudják, ott eléggé szűkösek jelenleg a lehetőségeink."

Hivatalos sajtótájékoztatója második részében Ten Hag arról is szót ejtett, mennyire hiányzott a szezon során az argentin játékos a csapatból.
"Szerintem, különösen a pályán, nagy szükségünk van rá" - tette hozzá.
"Olyan lelkülettel lép pályára és mindig megmutatja, hogy mekkora harcos is ő. Ha egészséges és megfelelő erőnléti állapotban van, akkor igazi vezérünk, igazi harcosunk tud lenni."
"Mindig a megfelelő lelkülettel teszi a dolgát és ő egy nagyon fontos eleme a hátsó alakzatunknak, akit nagyon hiányoltunk az egész szezon során."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |