Erik: Bruno szereti a Manchester Unitedet
A Newcastle United ellen hazai pályán elért 3-2-es győzelmüket követően a Manchester United menedzserét, Erik ten Hagot csapatkapitánya, Bruno Fernandes kapcsán kérdezték.
A Kobbie Mainoo, Amad Diallo és Rasmus Hojlund alkotta trió góljai elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a Vörös Ördögök otthon tartsák mindhárom pontot utolsó szezonbeli Old Traffordon rendezett bajnokijukon, annak ellenére, hogy a vendégek két gólt is szereztek Anthony Gordon, illetve a hosszabbításban betaláló Lewis Hall révén.
A lefújást követően Bruno Fernandest a Uniteddel kapcsolatos jövőjére kérdezte a pályán a Sky Sports, míg az Old Traffordon belül újságírók is felhozták a témát mérkőzés utáni hivatalos sajtótájékoztatóján Ten Hagnak, aki egyértelműen fogalmazott csapatkapitánya fontosságáról, mind a jelenlegi, mind pedig a jövőbeli szezonokat illetően.
"Nem, egyáltalán nem, a klub meg akarja tartani Brunot. Ez nem is lehet kérdéses" - válaszolta a holland menedzser, amikor a portugál válogatott játékos csapaton belüli fontosságáról kérdezték.
"Ő szereti a Manchester Unitedet, a Manchester United szurkolóit és szeret a Manchester Unitedben játszani."
Ten Hag ezt követően arra tért ki, hogy mennyire kulcsfontosságú Fernandes jelenléte a Unitedben, nem csak a teljesítménye, hanem a csapattársak felé mutatott példája okán is.

"Látható, hogy mindig a legjobb teljesítményre törekszik. Emellett ő egy követendő példa, még a sérülések terén is; állandóan játszik. Imádja a futballt."
"Ő győzni akar és szerintem ez mindennél jobban bemutatja a karakterét."
Miután a Newcastle United elleni győzelem során előrébb tolva szerepelt - betöltve Rasmus Hojlund szerepkörét, akit Ten Hag a kispadon kezdetett annak érdekében, hogy a szezon utolsó két tétmérkőzésén friss legyen - Fernandes hathatósan hozzájárult a sikerhez.
A 8-as számú kapitány készítette elő Hojlund kései, csapata harmadik találatát, amely különösen azt követően vált fontossá, hogy Hall pár perccel később szépíteni tudott.
A fontossága mellett okos is volt az asszisztja, ugyanis azt Joelintonnak adta köténybe, mielőtt csapattársa megvívott volna a lövési helyzetért Dan Burnnel.
A menedzsert lenyűgözte az, amit a portugál karmestertől látott, de azért annyira nem volt nagy meglepetés, tekintve, hogy mennyire gyakran járult hozzá csapata találataihoz.
"Nagyon elégedett vagyok a teljesítményével" - tette hozzá.
"Ahogyan az egész szezon során nyújtott produkciójával is, mert nem volt könnyű dolga amiatt, hogy körülötte ennyi játékos volt sérült és minden alkalommal neki kellett hátára vennie a csapatot."
"De ő akkor is képes volt jó, sőt, azt mondom, hogy magas szintet nyújtani, különösen tavasszal, amikor brilliáns szinten játszott."
"Nagyon elégedett vagyok vele."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |