Ten Hag a maradására tett utalást

Erik ten Hag elárulta, már folytatott tárgyalásokat a Manchester United vezetőségével jövőjét illetően és potenciális maradására tett utalást.


A holland menedzser jövője az Old Traffordon komoly veszélyben van, miután a United a Premier League 8. helyén zárta a szezont, amely történetük legrosszabb bajnoki szereplését eredményezte, mióta így hívják az angol első osztályt.

 

Amennyiben a szombat délutáni, Manchester City elleni FA-kupa döntőt elveszítik, úgy a következő szezonban nem szerepelhetnek az európai kupaporondon. Ez lenne 1989/90 óta mindössze a második alkalom, hogy ez megtörténik a Vörös Ördögökkel.

 

Egyes hírek szerint még egy városi rivális felett aratott Wembley-beli győzelem se menthetné meg Ten Hag állását, de a Sky Sports News szerint a Unitednél az FA-kupa döntő lefújásáig nem fognak döntést hozni jövőjét illetően.

 

Ten Hag, aki az előző idényben elhódította csapatával a Ligakupa trófeát, a szombati fináléban még biztosan a United kispadján fog ülni, az eseményt megelőző hivatalos sajtótájékoztatón újságírók azonban arról kérdezték, tervben van-e, hogy jövő héten tárgyalni fognak a jövőjét illetően.

 

"Nem, mert már megtettük. Vasárnap szabadságra megyek. Szerintem megérdemlem" - válaszolta.

 

Amikor arról érdeklődtek nála, kapott-e bármilyen biztosítékot arra vonatkozóan, hogy a következő szezonban is ő fog ülni az Old Trafford kispadján, így folytatta:

"Ez nem szükséges. A következő szezonnak is együtt vágunk neki."

 

 

Ten Hag jövője az első olyan sarkalatos kérdés, amelyben a klub új kisebbségi tulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe és az INEOS sportért felelős igazgatója, Sir Dave Brailsford döntés előtt áll.

 

A Sky Sports News a múlt héten hozta le, hogy a Unitednél egyeztetést kívánnak folytatni a Brentford menedzserével, Thomas Frankkal, a korábbi Chelsea menedzserrel, Mauricio Pochettinoval, illetve az Ipswich Townt a Premier League-be kormányzó, egykori manchesteri edzői stábtag Kieran McKennaval is, amennyiben Ten Hag távozna.

 

Arra is fény derült, hogy a Unitednél az új ügyvezető igazgató, Omar Berrada és a szintén új technikai igazgató, Jason Wilcox révén a múlt héten már egyeztettek McKenna képviselőivel.

 

Amikor kérdezték, hogy Ratcliffe és Brailsford sok szerencsét kívánt-e az FA-kupa döntője előtt, Ten Hag így felelt:

"Igen, természetesen. Mi összetartunk. Ők - január óta - a klub részei és azt akarják, hogy trófeákat nyerjünk."

 

"Ez a klub az elmúlt 10 évben nem sok trófeát tudott elhódítani, nekünk pedig egymás után második évben lesz erre lehetőségünk. Ez egy nagy esély arra, hogy újabb kupát hozzunk az Old Traffordra."

 

Ten Hag ismét kiemelte a United balszerencséjét a sérülések területén, mint egyik fő oka annak, hogy miért nem tudtak jobban szerepelni a Premier League-ben.

 

A Premier League Injuries adatai alapján, Ten Hag keretében 45 különböző sérülés történt a 2023/24-es szezon kezdete óta, amely a legmagasabb szám az angol első osztályban, míg ezt a mennyiséget 21 különböző játékosuk szenvedte el, amelynél csak a Tottenham mutathat fel rosszabb mérleget (22).

 

A United játékosok összesen 1620 napot voltak kihagyni sérülések miatt ebben a szezonban, amely a hatodik legmagasabb szám a Premier League-ben.

 

Mikor arról érdeklőtek nála, hogy mit érhetne el a United, ha ő maradna a menedzserük, Ten Hag így reagált:

"Egyértelműen harcban lennénk a top négy helyezésekért."

 

"De a bajnokságban, a Premier League-ben jelenleg számos csapat van, amely harcban áll ezekért a helyekért. Mi azonban egyértelműen ott tudnánk lenni."

 

"Ahogyan ott lettünk volna [a top négy közelében] idén is - ha rendelkezésemre állhattak volna a játékosok. De ez a legnagyobb dolog, amelyben változás szükségeltetik, hogy számíthassak a játékosaimra a szezon során."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester City - Manchester United

FA-kupa, döntő

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!