Csapathírek a Palace meccs előtt
Erik ten Hag friss hírekkel szolgált csapata állapotát illetően a szombati, Crystal Palace elleni bajnoki találkozót megelőző sajtótájékoztatóján.
A Manchester United arra fog törekedni, hogy jó formáját a Crystal Palace elleni Premier League találkozón is megőrizze a szombati meccsnapon. Az elmúl 1 hétben jól muzsikált a holland menedzser által dirigált csapat, a Szenteket 3-0-ra, míg a Barnsley-t 7-0-ra verték meg.
A jó teljesítmény mellett pedig további örömhírek is érkeztek Carringtonból, mivel Rasmus Hojlund és Mason Mount is teljes érékű edzésmunkát végeznek az edzőközpontban.
A dán támadó ebben az idényben még nem lépett pályára, míg Mountt a Brighton elleni csörtén sérült meg. A páros állapotát Ten Hag elmondása szerint még értékelik és az sem kizárt, hogy esetleg ot lesznek Londonban a meccsnapi keretben.
"Ez nagyon jó hír" - mondta Erik a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján. "Visszatértek a pályára a csapat edzéseire és igen, most döntenünk kell, hogy kellően fittek-e, hogy a kertbe kerüljenek. Személy szerint én nagyon örülök a visszatérésüknek."
"Rengeteg mérkőzésünk lesz még, amiket le kell játszanunk, szóval igen, boldog vagyok, hogy itt vannak. Már végigcsináltak néhány edzést, de meg kell néznünk hogy állnak, aztán holnap meghozzuk a döntést."

A Barnsley elleni Ligakupa találkozóra a menedzser 8 helyen is változtatott a Szentek elleni kezdőcsapatán, melyben csak Rashford, Eriksen és Dalot tartotta meg helyét.
Nagy a verseny a kezdőbe kerülésért, melyben hét közben az átigazolási időszak hajrájában érkezett Manuel Ugarte is bemutatkozhatott. Nem használt csereként pedig a padon foglalt helyet Mainoo és Martinez, akiknek így egy teljes hét állt rendelkezésükre, hogy kipihenjék fáradalmaikat.
Victor Lindelöf, Tyrell Malacia, Luke Shaw és Leny Yoro továbbra is hiányozni fognak a Vörös Ördögök keretéből, akiknek egyik célja a szombati találkozón az lesz, hogy a legutóbbi 4-0-s vereséget feledtessék a szurkolókkal.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Crystal Palace - Manchester United
Premier League, 5. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |