Erik: Nem jó érzés olyannak ártani, akit szeretsz
Erik ten Hag bevallotta, jobban örült volna, ha nem az FC Twentét kaptuk volna ellenfélül a szerdai Európa-liga-nyitányon, mivel személyes vonzalmat érez egykori klubja iránt.
A holland az enschedei klub ifjúsági rendszerében kezdte profi játékos pályafutását, és Erik is kisfiú kora óta az FC Twente szurkolója.
Kedden Carringtonban a United menedzsere leült a média képviselői elé a Vörös Ördögök nyolc Európa-liga-mérkőzésének első találkozója előtt.
Az első kérdés egyenesen Ten Hag és a klub közötti kapcsolatra irányult, ahol háromszor is futballozott, majd ifjúsági edzőként és menedzserasszisztensként is dolgozott.
"A Twente sokat adott nekem" - ismerte el Erik. "Az akadémiájukon végeztem. Az első ifjúsági csapat generációjához tartoztam, amikor sok év után újraindult az ifjúsági bajnokság. Szóval számomra komoly múlttal rendelkezik, a Diekman Stadion, és most a Grolsch Veste Stadion."
"Az összes csapat közül a Twente az a csapat, amelyet a legjobban követek."
A United még soha nem játszott a Twente ellen tétmérkőzésen, de Ten Hag már nagyon figyeli a csapatot, már csak a szórakozás kedvéért is.

Arra a kérdésre, hogy a United felkészülési programja mellett hogyan jut ideje a Twentére is figyelni, Ten Hag elmondta, hogy megtalálta azt a módszert, amellyel egyszerűbben, kevésbé kritikusan figyeli az enschedei klubot.
"Szurkolóként nézem őket" - magyarázta. "Szurkolóként, nem pedig elemzőként. Ez egy másfajta módja annak, ahogyan nézem a meccseiket."
"Rengeteg kapcsolat van oda-vissza a United és az FC Twente között, köztem és Rene Hake között, köztem és Ruud [van Nistelrooy] között" - folytatta, némi utalást adva arra, hogy a sorsolás óta milyen sok beszélgetés zajlik a játékosokról Carringtonban.
"Vannak olyan kapcsolatok is, amelyek a különböző Ajax-játékosok révén alakultak ki, akikkel mindannyian kapcsolatban álltunk."
"Jobban szerettem volna valaki más ellen játszani. Nem jó érzés olyannak ártani, akit szeretsz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló