Erik sajtótájékoztatójának legfontosabb kérdései
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere kedd reggel Carringtonban tartott sajtótájékoztatót, és beszélt az FC Twente elleni közelgő Európa-liga-mérkőzésünkről.
Ez lesz a nyitómérkőzésünk az új formátumú sorozatban, az első abból a nyolc mérkőzésből, amelyeken hazai és idegenbeli fellépések egyaránt leszenek, és amelyek meghatározzák majd helyünket a 36 csapatos bajnoki tabellán.
A Vörös Ördögök menedzserét a sérülésből visszatérő Luke Shaw-ról, a csapat vezetéséről a hektikus menetrend során, valamint az Európa-ligával kapcsolatos ambícióinkról kérdezték.
NINCSENEK ÚJ VISSZATÉRŐK
"Nem, nincs különbség a múlt szombati, Crystal Palace elleni mérkőzésen pályára lépő csapathoz képest."
SHAW VISSZATÉRÉSE
"Szerintem valószínűleg [a szünet előtt már visszatérhet], de ezt nem tudom 100 százalékig biztosra mondani."
A CSAPAT KIEGYENSÚLYOZÁSA
"Szükségünk van egy olyan csapatra, amely több, mint 11 játékosból áll. Több játékosra van szükségünk. És aztán meccsről meccsre fogjuk kiválasztani a csapatot. De nem lehet azt mondani, ez a legjobb tizenegy ebben a pillanatban, majd meglátjuk. És persze a forma is hozzátartozik. A taktika is része ennek. De mindenképpen a játékosok terhelésének menedzselése is fontos."
ESÉLYEK TEREMTÉSE
"Aggódom-e [a gólszerzés miatt]? A szezon első mérkőzésein sok lehetőséget teremtünk. Múlt héten hetet lőttünk a Barnsley ellen, szóval képesek vagyunk sok gólt szerezni. De ez a játék egy olyan része, amiben jobbnak kell lennünk, fejlődnünk kell. Könyörtelenebbnek kell lennünk gólhelyzetben."
MÉRKŐZÉSEK SŰRŰSÖDÉSE
"Azt hiszem, egyedül, klubként nem tudsz ezen változtatni. Ez a teljes iparágat érinti. A klubokat, a játékosokat, az edzőket és sok mást, akik ott vannak a labdarúgás környezetében, akiknek azon kell dolgozniuk, hogy javítsanak a játékon, de természetesen meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, mert végső soron ez pénzügyi kérdés. És mi profik vagyunk, tehát a bevételeknek jönniük kell. De igen, ezt egyensúlyba kellene hoznunk."

EUROPA-LIGA LEHETŐSÉG
"Ez egy lehetőség, több út is van a kívánt célok eléréséhez, és ez is egy út is. Szóval igen, természetesen ez a legnehezebb valószínűleg, mert egy 32 fős tornán a legjobbnak kell lenned. De ez egy cél, és ez egy olyan út, amelyen végig akarunk menni."
TWENTE KAPCSOLATOK
"Rengeteg kapcsolat van oda-vissza a United és az FC Twente között, köztem és Rene Hake között, köztem és Ruud [van Nistelrooy] között. Vannak olyan kapcsolatok is, amelyek a különböző Ajax-játékosok révén alakultak ki, akikkel mindannyian kapcsolatban álltunk."
GONDOLATOK A SORSOLÁSRÓL
"Jobban szerettem volna valaki más ellen játszani. Nem jó érzés olyannak ártani, akit szeretsz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló