Kellemes teher Erik számára
Erik ten Hagnak a múlt héten "kellemes terhet" jelentett a csapatválasztás.
E szavak elhangzása óta a Manchester United sorai Mason Mount és Rasmus Hojlund visszatérésével erősödtek.
Mindkét Vörös Ördög szerepelt a szerdai, FC Twente elleni 1-1-es döntetlenre végződő Európa-liga mérkőzésünkön, így Eriknek további gondolkodnivalót adnak azzal kapcsolatban, kit nevezzen a kezdő tizenegybe a Tottenham Hotspur elleni vasárnapi mérkőzésre.
A Twente elleni csalódást keltő eredmény után a menedzser megvitatta a támadó lehetőségeket most, hogy kilences számú játékosunk közeledik a teljes felépüléshez.
"Természetesen ők [a támadók] mind elsődlegesek, de Joshua [Zirkzee] nagyon jól teljesít" - mondta. "Nagyon jó lehetőséget alakított ki, egy briliáns lövése is volt."
"Nagyon örülünk, hogy Rasmus [Hojlund] visszatért, természetesen, és most már csak vissza kell nyernie az erőnlétét, a sebességét, de gólokat tud lőni, ezt tudjuk. Nagyon jó a kapu előtt."

A Unitednek emellett négy szélsője is van, akik két pozícióért küzdenek. Szerdán a Twente ellen Amad és Marcus Rashford kezdett, de szombaton, a Crystal Palace ellen Alejandro Garnacho kapott helyet. Antony a múlt keddi, Barnsley elleni 7-0-s Ligakupa-sikerünk alkalmával kezdett - és büntetőből gólt is szerzett -.
Érdemes megjegyezni, hogy ez a luxus olyas valami, ami a Ten Hagnak nem adatott meg az elmúlt időszakban, a sérülések mindig gondot okoztak.
A védelemben is van lehetőség a rotációra. Harry Maguire szerdán Matthijs de Ligtet váltotta a kezdőben, de a Bayern Münchentől nyáron érkezett játékos a mostani Európa-liga-mérkőzést megelőző két Premier League-meccsen kezdett.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Rasmus Højlund
Mason Mount
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló