Garnacho a csapat mentalitását dicséri
Alejandro Garnacho dicsérte a Manchester United által mutatott mentalitást, amellyel egygólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzték a Brentfordot az Old Traffordon.
Ethan Pinnock fejese az első félidő hosszabbításában a Brentfordot juttatta előnyhöz, de Garnacho elégedett volt a Vörös Ördögök szünetig nyújtott teljesítményével.
"Nagyon boldogok vagyunk. De úgy gondolom, hogy az első félidőben is jó teljesítményt nyújtottunk - 1-0-s hátrányban érkeztünk [a félidőre]. De úgy gondolom, hogy összességében nagyon jó meccset játszottunk" - mondta a hármas sípszó után az MUTV-nek.
17-es számú játékosunk elismerte, hogy a Vörös Ördögök "nagyon dühösek" voltak, hogy ideiglenesen emberhátrányba kerültek a Brentford góljának pillanatában, Matthijs de Ligt ugyanis fejsérülése miatt távozott a pályáról.
"De jó mentalitással visszajöttünk a meccsbe" - magyarázta.

A mentalitás fontos tényező volt a saját teljesítményében, mivel a Méhek kapusa, Mark Flekken kétszer is hárította Garna kísérleteit az első félidőben. De amikor a mérkőzés folytatódott, csak néhány perc telt el, és kiegyenlített a Unitedet azzal, amit az edzéseken Marcus Rashforddal együtt dolgoztak ki.
"Az első félidőben két nagy lehetőséget is kihagytam, de a második félidőben ugyanazzal a mentalitással jöttem vissza, próbáltam gólt szerezni és megnyerni a meccset, és végül sikerült is" - mondta.
"Tudom, hogy [Rashford képes erre], mert a héten kipróbáltuk az edzéseken. Tudom, hogy nagyon jó beadásai vannak, nekem pedig készen kell állnom a befejezésre. Amikor keresztbe tette, azonnal lőttem, és gól lett belőle, szóval boldog vagyok."
Ezzel a góllal egyenlített a United, Rasmus Hojlund pedig 15 perccel később megszerezte a győztes találatot. A dán kiválóan szerzett gólt, amelyet Bruno Fernandes ugyancsak kiválóan készített elő, de Garnachot annyira lenyűgözte Hojlund teljesítménye, hogy azt mondta, ez volt a "leggyengébb" dolog, amit csinált.
"Azt hiszem, a gól volt a leggyengébb része a teljesítményének, mert nagyon jól tartotta meg a labdákat, és levegőt adott a csapatnak! Fontos volt számunkra és az ellentámadás szempontjából, szóval nagyon örülök az ő teljesítményének is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló