Beharangozó: Fenerbahce - Manchester United
Idegenbeli találkozóval folytatja európai kupaszereplését a Manchester United.
Két mérkőzés, két döntetlen eddig a Vörös Ördögök mérlege az új lebonyolítású Európa-ligában, emiatt pedig az angol rekordbajnok szeretne 3 ponttal távozni ma este az Ulker Stadionból.
A felek eddig 3 alkalommal csaptak össze Törökországban, ezek közül pedig csupán 1 találkozót tudott a manchesteri csapat megnyerni még 1996-ban. Ezt követően 2004-ben is összecsaptak török földön, majd 2016-ban is megmérkőztek. Előbbi mérkőzést 3-0-ra, utóbbi 2-1-re nyerte meg a Fener.
A United eltiltás miatt kénytelen lesz nélkülözni Bruno Fernandest, ám a holland menedzser szerint a portugál hiányára felkészültek és játékosai képesek lesznek elvégezni a feladatot a csapatkapitány hiányában is.
Ismerős arcokkal is találkozhatunk majd az esti mérkőzésen, ugyanis a törökök menedzsere, Jose Mourinho a Uniteddel néhány évvel ezelőtt megnyerte a sorozatot, a keretében pedig ott van Fred, illetve Amrabat is.
Lássuk is a szezon eddigi Európa-liga statisztikáit szeretett csapatunk vonatkozásában.
Akik hiányozhatnak:
Fenerbahce: Egribayat (térdsérülés), Osayi-Samuel (lábsérülés), Ünder (ágyéksérülés), Yuksek (combsérülés)
United: Fernandes (eltiltás), Maguire (izomsérülés), Mainoo (izomsérülés), Yoro (bokasérülés), Mount (fejsérülés), Shaw (egészségügyi probléma), Malacia (térdsérülés)
Egymás elleni statisztika (Bajnokok Ligája és Európa-liga)
Lejátszott mérkőzések: 6 - 3 Fener és 3 United győzelem.
Gólok: Fener 9, United 13
A két csapat eddigi találkozóinak eredménye az Európa-liga aktuális szezonjában:
Fenerbahce: GY, D
United: D, D
A két csapat eddigi 3 nemzetközi kupatalálkozójának eredménye ebben a felállásban:
Fenerbahce - Manchester United 2-1 (2016.11.03.)
Fenerbahce - Manchester United 3-0 (2004.12.08.)
Fenerbahce - Manchester United 0-2 (1996.10.16.)
A két csapat eddigi gólszerzői a kupasorozat aktuális szezonjában:
Fenerbahce: Tadic 1 gól, Söyüncü 1 gól
United: Eriksen 1 gól, Rashford 1 gól, Hojlund 1 gól, Maguire 1 gól
Európa-liga Főtábla, 3. forduló
Fenerbahce - Manchester United
Ulker Stadium Şükrü Saracoğlu, 2024.10.24. 21:00
A találkozó játékvezetője: Clément Turpin (francia)
Lehetséges kezdőcsapatok:
Fenerbahce: Livakovic - Müldür - Djiku - Söyüncü - Oosterwolde - Fred - Amrabat - Saint-Maximin - Szymanski - Tadic - Dzeko
United: Onana - Mazraoui - De Ligt - Martinez - Dalot - Eriksen - Ugarte - Garnacho - Zirkzee - Rashford - Hojlund
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A mérkőzést az RTL+ élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Fenerbahce - Manchester United
Európa-liga Főtábla, 3. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló