Amorim nagy jövőt jósol Shaw-nak a csapatában
Ruben Amorim arra számít, hogy Luke Shaw kulcsembere lehet a Manchester United jövőbeli kezdőcsapatainak.
Az angol válogatott játékos érzelmes üzenetet posztolt a közösségi médiában, miután korábbi sérüléséből való visszatérése rövid életűvé vált egy újabb, kisebb léptékű probléma okán, amely miatt újra az oldalvonalon túlra kényszerült.
A védő ezáltal kihagyni kényszerült az Arsenal elleni idegenbeli rangadót is a Premier League-ben, de a 23-as számú játékos eltökélt, hogy mielőbb visszatérhessen, Amorim pedig tisztává tette, hogy ő hajlandó addig várni rá, ameddig szükséges, hogy újra a csapatában tudhassa.
Az Emirates Stadiumban rendezett találkozó kezdő sípszava előtt nyilatkozva Amorimot arról kérdezték, mit mondott az eset kapcsán a 29 éves bekknek.
"Vezetőedzőként azt mondtam neki, hogy mióta itt vagyok, láttam őt az orvosi szobában" - kezdte Amorim az Amazon Prime Videonak.

"Láttam őt az edzőteremben. Láttam, hogy leadott pár kilót. Láttam edzeni."
"Szóval ő mindent a megfelelő módon csinált. Néha, amikor van egy vagy két sérülésed, abból nagyon nehéz felépülni."
"Ha ugyanezzel a viselkedéssel folytatja az útját, azaz minden tőle telhetőt megtesz, akkor én ott leszek mellette. Ahogyan az edzői stáb összes tagja is, amíg csak szükséges."
"Nagyon hiszünk benne, nagyon fontos a csapatunk számára. A jövőt tekintve én látom őt a csapatban, Luke egy nagyon fontos játékos számunkra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Luke Shaw
Ruben Amorim
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |