Ruben: Garna még tanulja az új rendszert
Ruben Amorim szerint Alejandro Garnacho a színfalak mögött egyre jobban fejlődik, ahogy a Manchester United vezetőedzőjének új rendszerében tanul játszani.
Az argentin válogatott játékos villámgyors szélsőként szerzett nevet magának a Vörös Ördögöknél, miután 2022-ben Erik ten Hag alatt berobbant az első csapatba.
Amorim 3-4-3-as formációjában a játék szélességének biztosítása a szárnyvédőkre hárul, Garnacho pedig gyakran belső támadóként lép pályára - ez a pozíció kevésbé ismerős számára, de Ruben szerint meg kell tanulnia.
A 20 éves játékos a december 7-i, Nottingham Forest elleni találkozó óta nem kezdett bajnoki mérkőzésen a Unitedben, de az elmúlt hetekben mégis ragyogóan játszott, és két asszisztot jegyzett a Liverpool és az Arsenal elleni meccseken, így kezdte 2025-öt.
Vezetőedzőnket a szerdai sajtótájékoztató második részében arról kérdezték az újságírók, hogy szerinte Garnachonak szép jövője lehet-e a klubnál, és mit szeretne látni tőle.

"Ez egyértelmű, tehetséges" - válaszolta Ruben.
"Meg kell tanulnia egy kicsit más pozícióban játszani. Jobban kell játszania belül."
"Sokat fejlődött a visszarendeződésben, amikor nincs nála a labda, de ezzel együtt néha nem a megfelelő helyen van az átmenetekhez, mert én inkább védekezem, és aztán az egész csapattal együtt építkezem, hogy az utolsó harmadban megoldjuk a dolgokat."
"Szóval megtalálja a legjobb módját, hogy játsszon ebben a rendszerben. Fejlődik az edzések során. Ezért kezdett a legutóbbi meccsen [az Emirates Stadionban], meglátjuk holnap mi lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |