Fergusonnak tervei vannak a trióval
Sir Alex Ferguson felvázolta, hogyan is illik terveibe Ashley Young, Phil Jones és David de Gea.
Kizárólag a klub hivatalos magazinjának, az Inside Unitednek adott exkluzív interjúban a menedzser elmondta, Youngot a bal szélsõ posztjára tervezi, Jones nagyon hamar az elsõ csapat tagja lesz fiatal évei ellenére, míg de Geának komoly kihívással kell szembenéznie, hogy a klub jövõjének része legyen.
"Ashley több opcióban is játszhat" - mondta Sir Alex. "Tud játszani jobb és bal szélen is, valamint a csatár mögött, így vannak opcióink. De jelenleg mindenképp a bal szélen számolok vele."
"Jonesra akkor figyeltünk fel elõször, amikor néhány éve a Blackburn utánpótlás csapatában játszott és legyõztek minket 3-0-ra. Csodálatosan játszott."

"Azt hihetnéd, nem játszik majd, de azzal a képességgel és eltökéltséggel, amivel rendelkezik, könnyedén játszhatna. Nyílvánvalóan õ a jövõ, de akár azonnal is beállhatna."
De Geának versenyeznie kell a helyéért, ám jelenleg õ tekinthetõ a potenciális elsõ választásnak annak ellenére, hogy az amerikai túra során Anders Lindegaard lenyûgözõen teljesített.
"Keményen dolgoztunk, hogy az üzletet nyélbe üssük, nem volt könnyû dolog. Az Atletico nagyon nagyra tartotta õt. De sikerült megszereztünk és nagyon örülünk, hogy csatlakozott hozzánk."
"A múlt az múlt, Edwin pedig a múlt része. Hihetetlen karrierje volt velünk, egy hihetetlen kapus volt õ. De remélhetõleg a jövõt De Gea jelenti."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló