Amorim: Pályán lesznek a fiatalok
Ruben Amorim elismerte, a vasárnapi, Brentford elleni idegenbeli Premier League mérkőzésen a klub fiatal játékosaihoz kell majd nyúlnia csapata összeállításakor.
Mivel az Athletic Club elleni Európa-liga elődöntő két felvonása közé ékelődik a Gtech Community Stadiumban megvívandó bajnoki találkozó, így Amorim óvatosságból a jövő csütörtöki, Old Traffordon rendezendő bilbaoiak elleni visszavágót priorizálja.
Mivel az odavágón kényelmes, 3-0-s sikert arattak, így a United karnyújtásnyira került attól, hogy ismét visszatérhessen a baszk városba és befejezze feladatát a május végén rendezendő döntőben, ahol a Tottenham Hotspur vagy a Bodo/Glimt lehetne az ellenfelük.
Harry Amass, Tyler Fredricson, Jaydan Kamason, Sekou Kone, Bendito Mantato és Chido Obi is tagjai voltak a 26 fős, Spanyolországba elutazó keretnek, vasárnap pedig az angol fővárosban képbe is kerülhet a játszatásuk.
Kamason, Kone és Mandato még nem mutatkozhattak be felnőtt szinten a Vörös Ördögök színeiben és érdekes lesz majd látni, hogy a portugál vezetőedző kik mellett teszi le a voksát ezen a hétvégén.
Azt már korábban elárulta Amorim, hogy Mazraoui játszatásától el fog tekinteni Londonban és arra is tett utalást, hogy a bilbaoi hősök több tagját is pihenteti szándékozik majd.
"Talán néhány srácnak játszania kell majd a Brentford ellen" - bocsátkozott jóslásba Amorim az Athletic Club elleni mérkőzés lefújását követően az ICS-nek nyilatkozva.
"Van néhány problémánk a keretünk kapcsán. Pár játékosunk a teljesítőképessége határainál jár. Megpróbálunk mindent menedzselni és a lehető legjobban felkészülni minden eshetőségre. Majd meglátjuk, ebből mit tudunk kihozni a hétvégén."
"Chido nem játszhatott az Athletic Club ellen, de a Premier League-ben természetesen hadra fogható lesz. Nekik kell majd játszaniuk. Vannak problémáink. Vannak olyan játékosaink, akik jelen pillanatban az egyik meccsen tudnak játszani, a másikon pedig nem."
"Nem tudjuk, hogy a [mostani] hét második meccsére milyen kezdőcsapatra van szükségünk. Minden lehetőséget számba veszek fejben, de az szinte biztos, hogy a fiataloknak játszaniuk kell."

Amorim elfogadja, hogy a Brentford nagyon nehéz ellenfélnek ígérkezik, amelyet jól példáz az is, hogy remek formájukat folytatva csütörtökön idegenben 2-0-s győzelmet arattak a Bajnokok Ligája helyekre hajtó Nottingham Forest ellen.
"Csak egy napunk lesz felkészülni erre a meccsre, szóval nagyon egyszerű elképzeléseim lesznek csak a Brentford elleni összecsapás kapcsán" - tette hozzá.
"Majd meglátjuk, hogy mely játékosok nem tudnak játszani ezen a meccsen, mert ha így tennének, akkor kockáztatnánk az Athletic Club elleni visszavágón való szereplésüket."
"De azt is tudom, hogy a Brentford egy igazán kemény csapat, akik rengeteg minőségi játékossal rendelkeznek. Minden játékosuk között nagyon jó kapcsolat van. Ez érezhető. Egy nagyon nehéz küzdelemre kell készülnünk a Brentford ellen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brentford - Manchester United
Premier League 35. forduló, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |