Amorim reakciója a Bilbao elleni döntőbe jutásra

A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim elismeréssel adózott az Athletic Club előtt, mert kemény ellenfelek voltak és elismerte, az összesítésben 7-1-re megnyert Európa-liga elődöntős párharc hízelgő a Vörös Ördögökre nézve.


A szurkolókért

"Ez a legkevesebb, amit megtehetünk ezekért a szurkolókért, azután a rengeteg támogatás után, amelyet egész szezon során nyújtottak számunkra. De engem máris stresszel a finálé, mert ha a végén nem nyered meg, akkor az egész semmit se ér. De boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk. Meglátjuk mit hoz majd."

 

Ideges pillanatok?

"Igen, egy kicsit az voltam, mert az első félidőben kaptunk egy gólt. Voltak jó átmeneteink és egy remek helyzetünk Garnacho révén, amely értékesítésével megtörhettük volna az ellenfél lendületét. Nem tettük meg, de azt nem mondanám, hogy féltem volna, csak aggódtam. Egyáltalán nem féltem. Úgy éreztem, hogy voltak olyan helyzetek és olyan átmenetek, amelyekből betalálhattunk volna. A második félidőre már sokkal optimistább lettem."

 

A cserék

"Mindenekelőtt az energiát emelném ki. Úgy érzem, hogy voltak olyan játékosaink, mint Nous [Mazraoui], aki pihenhetett, de jelen pillanatban semmi energiája nincs. Aztán Amad olyan lökést adott nekünk, amely szükséges egy mérkőzés állásának megváltoztatásához, ez pedig rengeteg segítséget jelentett számunkra, mert így Garnat [Alejandro Garnacho] is tudtuk pihentetni. Néha van, hogy engedjük Garnat szabadon szárnyalni, mert ő az, aki képes szélesíteni a játékot. Mason Mountnak nagyon örülök, ő egy elképesztő játékos. Nagyon keményen dolgozik és igazi minőséget képvisel. Nagyon kedvelem Kobbie Mainoo-t. Csak 10 percet volt a pályán, de minden, amit tett, nagyon jó volt. Szóval néha a kispadon ülsz, majd onnan beállva meg tudod változtatni egy meccs képét. Olykor a kezdőként pályára lépő játékosok lefárasztják az ellenfelet. Ha mindenkinek jó a lelkülete, akkor a pályára beküldve egy már fáradt ellenféllel szembesülnek, ami azt eredményezi, hogy több idejük van gondolkodni és több terület is rendelkezésre áll számukra. Ez az, amiért teljes keretre van szükség. Van úgy, hogy néhány játékost cserélni kell, hogy bizonyos karakterisztikája megváltozzon a csapatnak, de ehhez mindenkinek készen kell állnia arra, hogy megnyerjük a meccset."

 

Elismerés az Athletic Clubnak

"Túlzó [az eredmény], mert ha megnézzük a meccsek alakulását, akkor az nem mutatja meg azt, hogy ők valójában mennyire kemény ellenfelek. Egy kicsit szerencsénk is volt ezen a két elődöntő mérkőzésen. De ha megnézzük mindkét összecsapást és figyelembe vesszük a történteket, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy megérdemelten nyertünk. Ez egy kemény meccs volt, de erre is számítottunk. Ők nagyon jók a labda birtokában. Még a Williams-testvérek nélkül is végig veszélyes csapat képét mutatták. Egy kicsit szenvedtünk ellenük, különösen az első félidőben és a második játékrész kezdetén. Ha megnézzük az eredményt, azt hihetnénk, hogy ez egy könnyed meccs volt számunkra, de az első gólunkig egyáltalán nem így volt. Egy kissé idegesek voltunk, de szerintem megérdemelten jutottunk a döntőbe."

 

 

Jobb forma az Európa-ligában

"Ez egy másik sorozat, más csapatokkal. Szerintem a fizikalitásban fontos különbség van. Mi sokkal komfortosabbak vagyunk az ilyen típusú meccseken. Azt gondolom, hogy jelentős különbség van a két sorozat meccsei között. Már említettem a fizikalitást, amelynek fontos szerepe van abban, hogy lesz még két nehéz pillanatunk a Premier League szezon végén, ahol szenvedni fogunk amiatt, hogy szeretnénk mindegyik játékosunkat megkímélni. Amikor megérkeztünk a klubhoz, azt gondoltam, hogy a fizikalitásnak és a sebességnek sokkal nagyobb szerepe van, így az Európa-ligában kényelmesebb volt játszanunk."

 

Spurs lesz a döntőbeli ellenfél

"Szerintem egy nagyon jó mérkőzés lesz. Kissé érzelemdús, mert mindkét csapat rengeteget szenved a Premier League-ben és szeretne valamit nyerni a szezon végén. Két olyan csapatról van szó, amely ugyanabban a bajnokságban szerepel és ismerik egymást. Ez sokat jelent, nem csak nekünk, hanem a Tottenhamnek is. Ahogyan sokat jelent nekem és Ange-nak [Postecoglu] is egy ilyen szezon után. Ez egy hatalmas jelentőségű meccs lesz és azt is tudom, hogy nagyon nehezen megemészthető lesz a bilbaoi embereknek, mert szerették volna, ha hazai pályán játszhatnak döntőt. A teljes keretünk számára nagyon fontos, hogy adjunk valamit a szurkolóinknak ebben a szezonban."

 

Negyedik győzelmére készül a Spurs ellenünk ebben a szezonban

"Először is, egy klub számára nagyon nehéz lenyelni azt, hogy sorozatban négyszer is kikapjon ugyanattól a csapattól, szóval így nem gondolkodhatunk. Szerintem nagyon fontos, hogy a teljes keretünk rendelkezésünkre álljon majd. Emellett pedig alaposan ki kell tanulmányoznunk az ellenfelünk játékát is. És szükségünk lesz egy kis szerencsére is, mert ma úgy kaptunk egy gólt, hogy közben számos helyzetünk volt arra, hogy mi találjunk be és mégse sikerült. Könyörtelennek kell lennünk a kapu előtt azon a meccsen."

 

Mit jelent ez számára?

"Az adott pillanatban mindig csak a következő mérkőzés foglalkoztat és hogy minden dolgot megfelelően kézben tartsunk és menedzseljünk, ne legyenek sérültjeink a döntőre. De megismétlem, meg is kell nyernünk azt. Ha nem nyerjük meg, akkor az semmit se jelent számunkra, szóval majd meglátjuk."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!