Amorim: Jobb napok várnak ránk
Ruben Amorim már Manchester Unitedes pályafutása legelején arra figyelmeztetett, hogy vihar vár rájuk.
Egy általa "katasztrofálisnak" jellemzett szezon végén egy utolsó fordulóbeli Aston Villa elleni győzelem újra mosolyt csalt az arcokra az Old Traffordon a hétközi, Tottenham Hotspurtől elszenvedett Európa-liga döntőbeli vereséget követően.
És a lefújást követően a pályáról a nézőkhöz szólva ígéretet tett arra, mi várhat rájuk jövő ilyenkor.
Azt mondta, jobb napok jönnek hamarosan, de mindenki választás előtt áll - egymás ellen akarnak harcolni vagy összetartani.
Hogy erre mi lesz a szurkolók reakciója az csak a későbbiekben, a 2025/26-os szezonban fog csak kiderülni.
"Először is, szeretnék bocsánatot kérni ezért a szezonért" - kezdte.

"Tudom, hogy nagyon csalódottak vagyok miattam és a csapat miatt."
"Másodszor pedig szeretnék köszönetet mondani. Nagyon hálásak vagyok a szezon során nyújtott támogatásotokért és tudom, hogy ez nagyon nehéz volt. Tudom, hogy számos meccsen nagyon nehéz volt nekünk szurkolni, de most döntést kell hoznunk, vagy megragadunk a múltban, mert ez a szezon már a múlt, vége."
"Egymással harcolunk vagy össze tartunk és előre megyünk. Hat hónappal ezelőtt, az első három mérkőzésemet követően, amelyeken két győzelmet és egy döntetlent értünk el, azt mondtam nektek, hogy vihar közelít felénk."
"Ma, egy ilyen katasztrofális szezon után, el szeretném nektek mondani, hogy jobb napok várnak ránk. Ha a világon olyan klub, amely a múltban már bizonyította, hogy bármilyen helyzeten vagy katasztrófán képes felülkerekedni az ez a klub, a Manchester United Futball Klub."
"Most szeretnék bocsánatot kérni a játékosaimtól is, mert néha nem voltam fair, de mindig megpróbálok őszinte lenni veletek. Nagyon köszönöm, találkozunk a következő szezonban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ