Csapathírek a Hong Kong elleni meccs előtt
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim megerősítette, hogy három játékosa is kihagyja majd a pénteki, Hong Kong válogatottja elleni utószezoni mérkőzést.
Mint arról már korábban beszámolt a klubmédia, Harry Maguire, Andre Onana és Diogo Dalot is elrepült Indiába az elmúlt 24 órában, kihasználva a lehetőséget arra, hogy személyesen találkozhassanak a helyi szurkolókkal.
Ennek eredményeként a trió, bár szerdán pályára léptek az ASEAN All-Stars elleni mérkőzésen Kuala Lumpurban, pénteken nem fog játszani. A portugál szakember emellett Luke Shaw játékát is kizárta Hong Kongban.
Shaw már Malájziában se volt ott a meccsnapi keretben, ahogyan Matthijs de Ligt, Mason Mount és Joshua Zirkzee sem, de rajtuk kívül mindenki egészséges a második utószezoni mérkőzést megelőzően.
"Természetesen a csapat fáradt, mert Malájziába repültünk, az ebből fakadó jetlagünk mellett pedig nehéz körülmények között kellett játszanunk" - kezdte Amorim mai sajtótájékoztatóját.
"De készen állunk arra, hogy újra játszunk és nagyon örülünk, hogy itt lehetünk. Élvezzük a várost, az időjárás pedig olyan, mint Manchesterben!"
"Van három játékosunk, akik Indiába utaztak azért, hogy valamit adjunk a világszerte megtalálható szurkolóinknak."
"Rajtuk kívül a többiek mind játszani fognak. Ha valakinél fizikai probléma merül fel, nem fog pályára lépni. De ők mind bevethetőek és játszani fognak ezen a meccsen."

Azt követően, hogy Kuala Lumpurban fél óra után és a félidőben is több cserét eszközölt, Ruben ezúttal is arról beszélt, valószínűleg hasonló eszközökhöz fog nyúlni.
A Hong Kong Stadiumban várhatóan közel 40 ezer néző lesz jelen, akik mind abban reménykednek, hogy a pályán láthatják majd kedvenceiket.
"Ha a játékosok hadra foghatóak, akkor pályára fogom őket küldeni" - tette hozzá Ruben.
"Megpróbálom megfelelően szétosztani a csapatot a mérkőzés idejére, mert nem akarom, hogy az összes fiatal egyszerre legyen a csapatban."
"Nem tudom, hogy ők [Garnacho és Fernandes] fognak-e együtt játszani. Megpróbálom egyensúlyi helyzetben tartani a csapatot, de ha egészségesek, játszani fognak. Mi mindenkinek a maximális tisztelet fogjuk itt megadni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |