Amorim tanácsa Ugartenak
Manuel Ugarte volt az egyik legkiemelkedőbb játékosa a Manchester Unitednek a Premier League Summer Series-ben, a West Ham ellen aratott győzelem alkalmával.
A Vörös Ördögök győzelemmel kezdték az amerikai előszezonbeli túrájukat, 2-1-re legyőzve a Kalapácsosok csapatát New Jersey-ben – és Ugarte kulcsszerepet játszott a három pont megszerzésében.
Manu folyamatosan zaklatta és szorongatta a londoniakat, hogy visszaszerezze a labdát. Asszisztot is jegyezhetett volna, ha Amad első félidőben az uruguayi játékos éles passzából szerzett gólját nem érvénytelenítik.
A mérkőzés után Manuel a MUTV-nek nyilatkozott és elmagyarázta, hogy a West Ham ellen játszott stílusa pontosan az, amit Ruben Amorim minden nap elvár tőle.
"[Ruben] mindig a kommunikációról beszél" - árulta el a középpályás. "Beszéljünk mindenkivel, dolgozzunk csapatként, és próbáljuk meg minél hamarabb visszaszerezni a labdát. Úgy gondolom, ma este nem csak én, hanem az egész csapat nagyon jól játszott."

Ugarte élvezi első teljes előszezonját a Unitednél, miután tavaly augusztus végén érkezett a Paris Saint-Germainből. Az Egyesült Államokban tartózkodás, szerinte rávilágít a Vörös Ördögök rajongói táborának hatalmas méretére.
"Az USA-ban nagyon sok United-szurkoló van" - mondta. "Minden nap láthatjuk őket a szállodában és az utcán. Fontos megértenünk, hol vagyunk. Élvezzük, de nagy a felelősségünk."
Amorim a sajtótájékoztatón Ugarte-ról is beszélt, aki a Sportingban játszott az ő irányítása alatt.
"Az első dolog az új csapatba, az új országba való beilleszkedés" – mondta. "Néha csak a pályán belülre figyelünk, de a pályán kívül néha problémák adódhatnak."
"Ő már jobban alkalmazkodott, most már csak több önbizalomra van szüksége, ez is az én feladatom. Ha visszatekintünk a tavalyi évre, vegyük például Bruno [Fernandes]t, aki mindig magabiztos, és nézzük meg a csapatot, valamint a csapat teljesítményét, ha ő nem játszik jól. Ma láthatjuk, hogy amikor magabiztosak a játékukban, úgy tűnik, mindenki hozzáér a labdához és magabiztos. Ez inkább csapatmunka, mint egyéni teljesítmény."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruben Amorim
Manuel Ugarte
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |