Amorim: Amit Sesko adni fog nekünk
Ruben Amorim kihangsúlyozott néhány olyan kvalitást, amelyekkel gazdagabb lesz a Manchester United csapata Benjamin Sesko érkezésével.
A szlovén válogatott csatár átigazolásának végére az RB Leipzigtől még időben pont került ahhoz, hogy hivatalosan is bemutatásra kerülhessen az Old Trafford közönsége számára a mai, Fiorentina elleni Snapdragon Cup mérkőzést megelőzően.
James Wilcox futballért felelős igazgató a középcsatárt "a világ futball egyik legkivételesebb tehetségeként" aposztrofálta, a Vörös Ördögök portugál vezetőedzője pedig osztja azt az álláspontot, hogy Seskoban hatalmas potenciál rejlik.
A MUTV-nek adott interjúja során a portugál szakember kiemelte az új szerzemény munkabírását és vágyait is.
"Olyan karakterisztikával rendelkezik, amilyenre nekünk szükségünk van" - kezdte Amorim a klubmédiának.
"Ben egy olyan játékos - minden rendelkezésünkre álló információ alapján - akit le kell állítanunk a munkáról, nem pedig fordítva!"
"Ez pedig szintén fontos. Ő még nagyon fiatal. Jó a levegőben, képes az üres területekbe futni, remekül bánik a labdával is. Szerintem nagyszerű potenciál rejlik benne. Azt gondolom, hogy még sokat fejlődhet és az is biztos, hogy otthon fogja magát érezni a klubunknál."
"A megfelelő karakterrel rendelkezik ahhoz, hogy ennek a közegnek a tagja legyen, szóval nagyon örülök, hogy magunk között tudhatom."

Amikor azzal kapcsolatban kapott utalást, hogy Sesko egy, a következő szezonra teljesen fókuszált és felkészített kerethez csatlakozik be, amely jövő hétvégén az Arsenal ellen kezdi meg szezonbeli szereplését, a vezetőedző kevés kétséget fogalmazott meg azt illetően, hogyan fog legújabb igazolása beilleszkedni.
"Ez fontos" - tette hozzá.
"Fel fog rá figyelni, hogy az első napjától és edzésétől kezdve azt fogja érezni, a megfelelő helyen van."
"Egy új épületbe fog belépni [Carringtonban], ez sem elhanyagolható. A dolgok egyre jobbak, de a végén csak az számít, hogy mérkőzéseket kell nyernünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |