De Ligt a fejlesztendő területekről beszélt
Matthijs de Ligt elégedett volt azzal, hogy a Manchester United le tudta győzni a Burnleyt, de a védő kiemelte azokat a területeket, ahol a Vörös Ördögöknek javulniuk kell a továbbiakban.
A United létfontosságú első győzelmet szerzett a Premier League-ben a válogatott szünet előtt, mivel Bruno Fernandes a hosszabbításban büntetőből betalált, és ezzel 3-2-es sikert arattunk az újonnan feljutott Clarets ellen szombaton.
Matthijs - aki a szezonban eddig mind a négy mérkőzésünkön szerepelt - azonban pontosan meghatározta, hogy Ruben Amorim csapatának mely területeken kell javulnia, hiszen szeptemberben a Manchester City és a Chelsea elleni kemény tesztek várnak rájuk.
"Szerintem az első félidő jó volt a részünkről - sok nagy lehetőséget alakítottunk ki, szerintem ők nem tudtak olyan sokat" - mondta a holland.

"Összességében egy nagyon stabil és masszív teljesítményt nyújtottunk, de nyilván azzal tartottuk őket meccsben, hogy nem rúgtuk meg a második vagy akár a harmadik gólt - ez az, amin még javíthatnánk."
"De a második félidőben is az volt érezhető, hogy visszaesett az energiánk és akkor a semmiből tudtak gólokat lőni és megnehezíteni a dolgunkat."
"Ez olyasmi, amin mindenképpen javítanunk kell, de szerintem az, hogy az első góljuk után visszajöttünk - rögtön 2-1-re vezettünk, és 2-2 után még elhittük, hogy 3-2 lehet - szerintem a mai nap legnagyobb pozitívuma, de mindannyian tudjuk, hogy a maihoz hasonlóan megúszni [ezt] nem minden héten sikerül, úgyhogy ezen még nagyon sokat kell javítanunk."
De Ligt most elutazik, hogy csatlakozzon válogatott csapattársaihoz, miután Ronald Koeman behívta a holland válogatottba a Lengyelország és Litvánia elleni világbajnoki selejtezőkre.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!