Csapathírek a Sunderland meccs előtt
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim friss információkkal szolgált csapata kapcsán a szombati, Sunderland elleni bajnokit megelőzően.
Az Old Traffordon 16 órakor rendezendő összecsapás lesz a Vörös Ördögök utolsó tétmérkőzése az októberi válogatott szünet előtt, amely egyben lehetőséget nyújt arra, hogy a Burnley és a Chelsea legyőzését követően sorozatban harmadik hazai sikerüket is begyűjthessék.
Casemiro a Chelsea elleni piros lapját követő egy mérkőzésre szóló eltiltását a Brentford elleni vereség alkalmával letöltőtte, így újra számításba vehető.
Amad is kihagyta a fővárosi vendégjátékot egy családi haláleset miatt, de újra hadra fogható lehet, miután a héten már Carringtonban társaival közösen edzett.
"Ők nagyon fontosak" - kezdte Amorim a MUTV-nek, amikor a párosról kérdezték.

"Casemiro rengeteg tapasztalatot kölcsönöz nekünk, ami nagyon jó."
"Amad nagyon hiányzott nekünk az előző mérkőzésen. Amikor nyomás alá akarjuk helyezni az ellenfelet, akkor ő egy olyan extra ember, aki nagyon jó az egy-az-egy elleni szituációkban. Szóval nagyon boldogok vagyunk, hogy újra magunk között tudhatjuk."
Lisandro Martinez továbbra is műtéti beavatkozása utáni rehabilitációját folytatja, míg Noussair Mazraoui várhatóan csak a válogatott szünetet követően térhet vissza, így legkorábban a Liverpool elleni rangadón lehet rá számítani.
Tyrell Malacia, aki a januári FCSB elleni idegenbeli Európa-liga mérkőzés óta nem lépett pályára a csapatban, ezen a héten újra a felnőtt csapat keretével készült.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Sunderland
Premier League, 7. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ruben Amorim
Casemiro
Amad Diallo
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló