Beharangozó: Manchester United - Sunderland

A égen látott Sundeland érkezik az Old Traffordra az angol bajnokság soron következő forrdulójában.


A Fekete Macskák legutóbb 2017 áprilisában játszottak bajnokit a United ellen, és hazai közönségük előtt 0-3-as vereséget szenvedtek. A párosítás azonos szezonban lejátszott másik mérkőzését pedig simán 3-1-re nyerte a manchesteri alakulat.

 

A Sunderland 3 győzelmet 2 döntetlent és 1 vereséget tud felmutatni az eddig lejátszott 6 forduló alatt, és a tabella 6. helyén anyáznak ennek köszönhetően, míg szombati házigazdáik 2 győzelem mellett 1 döntetlent értek el, 3 alkalommal pedig megégtek, és jelen helyzetben elég nehéz megtippelni, hogy mire is számtsunk kedvenc csapatunktól.

 

Ami biztos, hogy tovább szurkolunk és bízunk abban, hogy a csapat végre valami csoda folytán magára talál és örömmel tesszük le a farunkat a képernyő elé, amikor United meccs van.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Martinez, Mazraoui

 

Sunderland: Alese, Cirkin, Diarra, Hjelde, Reinildo, Mundle

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United a legutóbbi 30 Sunderland elleni bajnokijából mindössze kettőt veszített el 22 győzelem, és 6 döntetlen mellett, és ez lesz az első találkozójuk a 2017 áprilisában 0-3-ra megnyert összecsapásuk óta.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Sunderland mindössze 1 meccset tudott megnyeni idegenben a United ellen a legutóbbi 31 találkozójuk közül 9 döntetlen, és 21 vereség mellett. Az az 1 győzelem 2014 májusában jött össze nekik, amikor Sebastian Larsson találatával 0-1-re nyerni tudtak.

 

A Vörös Ördögök a legutóbbi két hazai bajnokijukat megnyerték, ami annyi, mint azt ezt megelőző 9 hazai PL találkozón sikerült nekik 2 döntetlen és 5 vereség társaságában. A United 2023 áprilisa és augusztusa között zsinórban 8 hazai bajnokit is behúztak, most pedig zsinórban a 3-at nyerhetnék meg.

 

A Sunderland a manchesteri csapatok elleni 29 idegenbeli Premier League összecsapásából mindössze 1-et nyert meg, ami mellett 4 döntetlen sikerült neki, és 24 esetben vereséggel távoztak, ami mérkőzésenként 0,24 pontot jelent. Ez a legrosszabb eredmény azon csapatok között, akik legalább 15 idegenbeli találkozót játszottak a United, és a City ellen.

 

A Manchester United a legutóbbi 24 meccsén veretlen maradt újonnan feljutó csapatok ellen, ezeken pedig 21 győzelem mellett mindössze 3 esetben történt pontosztozkodás. Újonnan feljutó csapat ellen legutóbb 2021 novemberében szenvedtek vereséget (kikaptak a Watford ellen 4-1-re), és szintét a Watfod volt a legutóbbi csapat, aki kihúzta kapott gól nélkül a United ellen egy ilyen mérkőzésen (ez 2022 februárjában történt).

 

A Fekete Macskák eddig 6 bajnoki alatt 11 pontot szereztek, ami a legjobb rajt egy újonnan feljutó csapat számára a West Ham 2012/13-as idénye óta. A Sunderlandnek csupán 1 pont hiányzik ahhoz, hogy beérje a Southampton teljes szezon alatt elért 12 pontos eredményét.

 

Minden sorozatot figyelembe véve ez lesz Ruben Amorim 50. mérkőzése a Manchester United élén. A legutóbbi 5 menedzser közül, akik elérték ezt az 50-es határt, egyik sem nyerte meg az 50. találkozóját (3 döntetlen, 2 vereség - Moyes, Van Gaal, Mourinho, Solskjaer, és Ten Hag). Az utolsó United menedzser, aki győzelemmel ünnepelhette 50. mérkőzését a Vörös Ördögökkel, az Sir Alex Ferguson volt 1987 novemberében.

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

32 Premier League találkozó: 23 United győzelem, 6 döntetlen, 3 Sunderland győzelem

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: D, GY, V, GY, V

 

Sunderland: V, GY, D, D, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Sunderland 3-1 (2016.12.26.)

United - Sunderland 3-0 (2015.09.26.)

United - Sunderland 2-0 (2015.02.28.)

United - Sunderland 0-1 (2014.05.03.)

United - Sunderland 3-1 (2012.12.15.)

 

 

A két csapat gólszerzői a bajnokságban:

 

United: Fernandes 2 gól, Casemiro 1 gól, Mbeumo 1 gól, Sesko 1 gól

 

Sunderland: Isidor 3 gól, Alderete 1 gól, Ballard 1 gól, Le Fee 1 gól, Mayenda 1 gól

 

 

Premier League, 7. forduló

Manchester United - Sunderland

Old Trrafford, 2025.10.04. 16:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Stuart Attwell

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Lammens - De Ligt - Maguire - Shaw - Amad - Casemiro - Fernandes - Dorgu - Mbeumo - Cunha - Sesko

 

Sunderland: Roefs - Hume - Mukiele - Alderete - Masuaku - Sadiki - Rigg - Xhaka - Talbi - Isidor - Fee

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Sunderland

Premier League, 7. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!