Távozik az akadémia játékosmegfigyelési vezetője
A Manchester United akadémiai játékosmegfigyelési vezetője, Luke Fedorenko elhagyja a klubot, miután elfogadta egy nagy futball ügynökség állásajánlatát.
A 35. életévében járó szakember 2017-ben, a Project Betlehem keretében került Manchesterbe, amelyet annak érdekében hívtak életre, hogy bővítsék és modernizálják a klub megfigyelési hálózatát, miután olyan kritikák érték az akadémiai rendszert, hogy alulfinanszírozott és lemaradtak a riválisok mögött. Fontos szerepet vállalt 9 évig az akadémiai megfigyelési hálózatban és segített alakítani a klub utánpótlásnevelését.
A Brexitet követően Fedorenko nagy erőkkel dolgozott azon, hogy segítsen a United fókuszát a helyi és a nemzeti tehetségek megtalálására irányítani.
A korábban utánpótlás szinten a Barnsley-ban futballozó Fedorenko a Sheffield Unitedtől igazolt a Vörös Ördögökhöz, ahol kezdetben a 9-11 éves korosztálynál töltött be vezető megfigyelői szerepet. 2021-ben a helyi megfigyelési hálózat vezetőjévé választották, majd két évvel később a teljes akadémiai megfigyelésért felelős vezető lett, amellyel kulcsfontosságú szerepet játszott a profitabilitási és fenntarthatósági (PSR) és a pénzügyi fair play (FFP) szabályok betartásában, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a klubok számára egyre fontosabbá vált az elmúlt időszakban a játékosnevelés.
Számos fiatal játékos tűnt fel és robbant be felnőtt szinten is a Unitednél Fedorenko segítségével, köztük a csatár, Chido Obi is, aki a legfiatalabb kezdőként pályára lépő akadémista lett a klub történetében és Ayden Heaven is. Mindketten az Arsenaltól érkeztek, ahol Fedorenko egy londoni illetőségű United megfigyelővel, Stephen Ajewole-val dolgozott szorosan együtt annak érdekében, hogy a fővárosból is top szintű fiatal játékosokat tudjanak szerződtetni.
Fedorenko nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy olyan magasra taksált fiatal játékosok is a Unitedet válasszák, mint JJ Gabriel, Bendito Mantato és Jayden Kamason. Utóbbi például az első olyan játékossá avanzsált, aki a United feltörekvő tehetség programjából profi szerződést kötött a klubbal.
Fedorenko segített egy új megfigyelői csapat felépítésében is és nagy erőket összpontosított az adat elemzésre és a videós megfigyelésre is. A klubnál töltött ideje során az akadémián nevelkedett játékosok eladásából több, mint 200 millió fontos bevételre tett szert United.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |