Manchester United 4-2 Brighton & Hove Albion

Gólgazdag mérkőzésen nyert Amorim csapata és ideiglenesen fellépett a tabella 4. helyére.


A Liverpool elleni siker akkor ér igazán sokat, ha ezen a találkozón is három pontot érnek el a Vörös Ördögök. Ennek tükrében Amorim erős kezdőcsapatot küldött az old Trafford gyepére.

 

Jól kezdtek a hazaiak, Fernandes és Cunha is kísérletezett, de egyikük sem tudott gólt szereezni a találkozó elején. 

 

Sajnos az első percben nem sok labda jutott el Seskoig, ellenben a túloldalon, ahol Welbeck kapott remek átadást, lövését azonban nagyszerűen hárította Lammens.

 

Fordult a United, Diallo tört be a tizenhatosra, elesett, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. Mindenképp megért egy visszanézést az eset, de közben már Cunha bombáját láthattuk, amit Verbruggen tolt ki oldalra.

 

A félidő felénél komolyabb fokozatra kapcsolatak a hazaiak, aminek meg is lett az eredménye, a 24. percben Casemiro passza után Cunha vette át a labdát, majd 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1-0 a Vörös Ördögöknek!

 

Szerencsére nem állt vissza a csapat és látszott, hogy az önbizalom is kezdett visszatérni. A 34. percben sikerült megduplázni az előnyt, Casemiro lövése pattant meg Ayariról, Verbruggen verve volt, a labda pedig a kapuba csorgott, 2-0!

 

Csodás támadást vezetett a United a félidő végéhez közeledve, Mbeumo ugratta ki Seskót, aki 15 méterről a rövid felsőbe próbált lőni, de célt tévesztett a csatár.

 

Jól kézben tartotta a mérkőzést Amorim csapata, mely megérdemelt vezetéssel vonult szünetre.

 

Fordulás után hamar helyzeteket láthattunk, előbb Diallo beadását vágták ki a kapu előteréből, majd Cunha sarkazott zseniálisan Fernandes elé, aki nem tudott kapuba lőni.

 

Az 56. percben Sesko szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén, majd 21 méterről kapura lőtt, a kapus csak öklözni merte az erős kísérletet.

 

Három perccel később jobbról szállt be a labda a United kapuja elé, nagyon veszélyes volt a beadás, Lammens kicsit hozzáért, így kerülte el a játékszer a kaput. A játékvezető kirúgást ítélt, de a visszajátszáson látszott, hogy a kapus beleért.

 

A 61. percben jött az újabb hazai találat, Sesko adott remek passzt Mbeumonak, aki egy csel után 14 méterről a bal alsóba lőtt, 3-0!

 

Tíz perccel később majdnem jött az újabb gól, Fernandes lapos centerezése találta meg Mbeumot, akinek a lövését Verbruggen tolta kapufára és szögletre.

 

A szögletből kontrázott a Brighton, az ellentámadás végén Dorgu szabálytalankodott, amiért szabadrúgást kapott a vendégcsapat. Welbeck remekül tekerte el a labdát, ami a kapuban kötött ki, szépített az ellenfél.

 

Sőt, a következő percben Watson lapos lövése is kaput talált, de Lammens ezt védte.

 

A meccs végéhez közeledve Kadioglu gondolt egy merészet és 28 méterről kapura lőtt, Lammens a levegőben úszva szögletre mentett.

 

Már a ráadásban jártunk, amikor vendég szöglet szállt a kapu elé, Kostoulas megelőzte Zirkzeet és a hálóba fejelt, 3-2.

 

Fernandes kapott nagyszerű labdát, kissé kiszorított helyről lőtt kapura, Verbruggen védte!

 

Ami nem sikerült Brunónak, sikerült Mbeumonak, aki 15 méterről kegyetlenül a léc alá bombázott, 4-2.

 

A vége kicsit izgalmas lett, de nagyon fontos 3 pontot szerzett a csapat és fellépett a tabella 4. helyére.

 

 

Premier League, 9. forduló
Manchester United 4-2 Brighton & Hove Albion
Old Trafford

 

Vezette: Anthony Taylor

 

United: Lammens - Yoro, de Ligt, Shaw(Heaven 65.) - Diallo(Dorgu 70.), Casemiro(Mainoo 70.), Fernandes, Dalot - Mbeumo, Cunha(Ugarte 82.) - Sesko(Zirkzee 82.)
Nem használt cserék: Bayindir, Malacia, Mazraoui, Mount

 

Brighton: Verbruggen - Wieffer(Tzimas 87.), van Hecke, Dunk, Kadioglu - Baleba(Milner 60.), Ayari(Gomez 60.) - Minteh, Rutter(Kostoulas 79.), De Cuyper(Watson 60.) - Welbeck
Nem használt cserék: Steele, Boscagli, Coppola, Oriola

 

Gólszerző: Cunha 24', Casemiro 34', Mbeumo 61', 97' illetve Welbeck 74', Kostoulas 92'

 

Sárga lap: Dorgu, Sesko illetve Baleba, Kadioglu

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!